A parkoló-fejlesztési projekt keretében újabb parkolók és kerékpártárolók létesülnek Gödöllő vasútállomásán is, az Állomás utca mellett fellelhető közösségi közlekedési csomópontban, a vasútállomás és a HÉV végállomás közvetlen szomszédságában. Az állomás környezete rendezettebbé és biztonságosabbá válik az 1800 négyzetméteren kialakított zöldfelületnek, valamint a térfigyelő kameráknak és közvilágításnak köszönhetően.

A közösségi közlekedés szerepének erősítése, fejlesztése mind Gödöllő, mind a Kistérség, mind a vonatkozó Operatív Programok egyik kiemelt fejlesztési iránya. Ennek egyik módja P+R, illetve B+R parkolók kialakítása közösségi közlekedési csomópontokban.

A P+R (park and ride – parkolj és utazz), valamint B+R (bike and ride) elvének gyakorlati megvalósítása kiemelt helyen szerepel mind az Európai Unió fejlesztési és támogatási politikájában, mind pedig az Új Széchenyi Terv Közlekedésfejlesztési Programjában, amely a vasúti közösségi közlekedés fejlesztésének egyik legfontosabb elemei között említi.

Mindezidáig ez a funkció hiányzott Gödöllőről. A kialakításra kerülő parkoló kapacitás növeli a vasúton és a HÉV-en utazók számát, ezáltal a környezeti terhelés illetve közúti balesetek számának csökkenése várható. Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere a sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, az időjárás az építkezésre való tekintettel kedvező lesz, így a projekt még ebben az évben lezárulhat.

Szarka László, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: „Ahhoz, hogy a vasút minden szempontból versenyképes és vonzó alternatívát nyújtson az egyéni közlekedéssel szemben, az korábban elmaradt fejlesztések pótlására van szükség – e téren a MÁV vezetése a forrásokat elsősorban az utaskiszolgáláshoz fűződő értékláncra, így a gördülő állomány minőségére, az eljutási idők csökkentésére és az állomási szolgáltatások fejlesztésére koncentrálja. A helyi önkormányzatok és a MÁV Zrt. együttműködésévében, uniós forrásokból megvalósuló agglomerációs P+R és B+R szolgáltatások sok ezer család életminőségének javításához járulnak hozzá.”

„A kényelmes és biztonságos parkolási lehetőség megteremtése, az első lépése, a belépő feltétele annak, hogy minél többen választhassák a vonatot mindennapi, vagy akár hosszabb, alkalmi utazásuk eszközeként. Bízunk benne, hogy a hamarosan elkészülő, korszerű P+R és B+R parkolók, egyre több autóst csábítanak majd át hozzánk. Ezzel nem csak a vasút, hanem a főváros és környéke légszennyezettségének, zsúfoltságának enyhítése mellett is leteszik voksukat, hiszen mindazok, akik autójukat itt hagyják majd, célállomásukra megérkezve, a közösségi közlekedés egyéb formáit, vagy akár a gyaloglást választva, már biztosan nem szennyezik tovább Budapest levegőjét” – mondta el a P+R és B+R létesítmények építésének kezdetéről tájékoztató sajtóeseményen Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója.

A P+R parkoló 3770 négyzetméteres területén 109 személygépkocsi parkoló, ebből 4 akadálymentes parkoló létesül. A parkoló teljes területén kiépítik a térvilágítási rendszert és a 24 órás őrzés-védelmet egységes térfigyelési rendszer biztosítja majd.

A B+R parkoló egy régi, használaton kívüli raktárépület felújításával és részbeni átépítésével valósul meg 104 férőhelyes kerékpártároló kialakításával. Az épület teljes alapterülete mintegy 243 négyzetméter, a férőhelyek közül 6 akadálymentesített lesz, 12 hely pedig speciális igények kielégítésére alkalmas pl. gyerek utánfutós, tandem stb. Az épületben helyet kap egy pihenő-teakonyha-mosdó egység is.

A közbeszerzés eljárás keretében kivitelezőkként kiválasztott Magyar Aszfalt Kft. a P+R, az AKL Mérnökiroda Kft. pedig a B+R parkolókat építi.

A beruházás Gödöllő Város Önkormányzata és a MÁV Zrt. együttműködésének, valamint az Európai Unió költségtámogatásának köszönhető. A projekt a Közép-magyarországi Operatív Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg. A projekt összköltsége 49 millió forint, amelynek 90%-át az Európai Unió biztosította. A projekt beruházási feladatait a MÁV Zrt. végzi, a parkolók 10 éves kötelező fenntartását és üzemeltetését az önkormányzat vállalta.