Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,63 milliárd forinttal segíti a beruházást. A támogatást azzal indokolta, hogy az elektromos autók akkumulátorainak előállítása 122 új munkahelyet teremt Komáromban.

Az Ázsiában és Amerikában is jelen lévő Inzi Controls az első európai gyárát nyitja meg Magyarországon – tette hozzá. Szijjártó Péter.

A miniszter üdvözölte, hogy újabb dél-koreai nagyvállalat erősíti a magyar autóipar helyzetét az ágazat új korszakában. A távol-keleti beruházóknak köszönhetően Magyarország az elektromos autók akkumulátorainak 17. legnagyobb exportőre, beruházásaik pedig erősíthetik a gazdasági kapcsolatokat.

Ennek köszönhető az is, hogy Dél-Korea és Magyarország kereskedelmi forgalma tavaly 45 százalékkal bővült, csaknem félszáz vállalatuk 6 ezer belföldi munkahelyet működtet – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter szerint a vállalatok sikerét a fejlesztések és azok mielőbbi kiaknázása döntheti el, az országok közötti verseny pedig a beruházásokon múlik.

Magyarország erős versenyben nyert el egy újabb beruházást, és ezzel ismét közelebb került az évi 10 ezer milliárd forintos autóipari termeléshez – tette hozzá.

Czunyiné Bertalan Judit, Komárom fideszes országgyűlési képviselője az európai piacra készülő befektetők kiszámítható partnerének nevezte a térséget. Szerinte a kormány döntései mellett jelentős részben az autóipar helyi fejlődésének is köszönhető, hogy a 2010 után 13 százalékot közelítő munkanélküliség 2 százalékra esett vissza a megyében.

Az Inzi Controls magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a jelentős kormányzati támogatás és a jól képzett helyi munkaerő mellett a térség kedvező fekvésével indokolta, hogy az anyavállalat az komáromi beruházás mellett döntött. Cso Jun Hjung szerint Magyarország az európai logisztikában kedvező helyet foglal el, ezért nem zárta ki az újabb fejlesztések lehetőségét.

Az Inzi Controls többek között az Audi, a Volkswagen, a Continental beszállítója, illetve a Bosch technológiai partnere. Az Inzi Controls Hungary Kft.-t tavaly ősszel jegyezték be, a termelés jövő év elején indulhat. Korábban a szintén dél-koreai SK Innovation is Komáromot választotta európai akkumulátorgyártási központjának, a Samsung pedig a gödi üzemét alakítja át hasonló célra. Magyarországot választotta első európai beruházásához japán GY Yuasa is, amely Miskolcon épít lítium-ion akkumulátorokat gyártó üzemet.