A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ki. Az elmúlt hónapok médiaszereplései során a főpolgármester azonban egyszer sem említette, hogy ezen presztízsberuházások nagy részét csak hitelből tudják elindítani vagy megvalósítani.

Ráadásul a közgyűlés egy májusi határozatában Demszky hatáskörébe ruházta át a hosszú lejáratú projekthitelek ügyintézésének jogát, így a szabad demokrata városvezető további hitelek felvételét is kezdeményezheti a 160 milliárd forintos hitelállománnyal rendelkező Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, hogy több furcsa összeállítású hitelkeret hogyan oszlik meg a különböző projektek között: így a lap nem tudhatta meg azt sem, hogy másfél milliárd forintból mekkora összeg jut mozgásjavító iskolára, és mennyi a hivatal számítástechnikai fejlesztésére. Budapest kasszája viszont olyannyira kiürült, hogy a már befejezett Szabadság híd felújítására kifizetett összegek egy részét is inkább hitelre cseréli a legatyásodott önkormányzat.

Július 7-én írta ki a fővárosi önkormányzat azt a közbeszerzési pályázatot, amelyben kilenc, húszéves lejáratú hitelkeret-biztosításra keresett partnert. Az összesen 17,452 milliárd forintos hitelkeretek egy része általános beruházási célok teljes finanszírozását szolgálná – írja a Magyar Nemzet szerdai számában, melyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

(hirtv.hu)