Deutsch Tamás az MTI-hez csütörtökön eljutatott videónyilatkozatában egy aznapi brüsszeli sajtótájékoztatóra reagált, amelyen szerinte a „magyar baloldal megrendelésére” az európai „baloldali és szélsőbaloldali elvtársaik” bejelentették, hogy baloldal egyetlen politikai célja, hogy Magyarország semmilyen körülmények között ne juthasson hozzá a jog szerint neki járó európai uniós pénzekhez.

Hirdetés

„A helyzet tehát világos és egyértelmű: a magyar és az európai baloldal Magyarországot mindenképpen büntetni akarja” – értékelt a fideszes politikus. Hangsúlyozta: a baloldalnak teljesen mindegy, hogy az egyébként „általuk kiagyalt és nettó hazugságokon alapuló úgynevezett jogállamisági problémák” rendezése érdekében Magyarország az Európai Bizottsággal egyetértésben milyen vállalásokat tett, és hogy ezeket határidőre és maradéktalanul teljesítette.

Pont a baloldal követelte azt, hogy Magyarország tegyen lépéseket ezen a területen, most pedig az derül ki, hogy az egész valójában egy ócska politikai színjáték volt – jegyezte meg. Szerinte azért akarják mindenképpen megbüntetni Magyarországot, mert már negyedik, egymást követő parlamenti választáson döntöttek úgy a magyar polgárok szabad akaratukból, hogy nem kérnek a baloldalból.

Mint mondta, a magyar baloldal, „Gyurcsánynétól Újhelyin át Cseh Katalinig” minden követ megmozgat, hogy a saját hazája ellen áskálódjon. Azzal vádolta a magyar baloldal politikusait, hogy ők „eszelik ki a legvaskosabb hazugságokat”, „mondják tollba európai elvtársaiknak ezeket”, és most ők a megrendelői az Európai Bizottság és Magyarország közötti megállapodás megtorpedózásának is. Azt mondta: a Magyarország elleni politikai háborúskodás jegyében a baloldal jövő héten újabb európai parlamenti vitát kezdeményez Magyarországról és egy újabb, az évek óta ismert hazugságokon alapuló, hazánkat elítélő európai parlamenti határozatot fognak elfogadni, amiben felszólítják az Európai Bizottságot, hogy ne állapodjon meg Magyarországgal és ne folyósítsa az uniós fejlesztési forrásokat.

Korábban írtuk

Kijelentette: a kormányoldal továbbra is kiáll a magyar érdekek képviselete mellett és szembe fog szállni a jövő héten is a „baloldal magyarok elleni méltatlan támadásaival”. A jogállamisági feltételrendszerrel foglalkozó európai parlamenti képviselők csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatójukon úgy értékelték, hogy a jogállamiság megsértésének kiküszöbölésére tett magyar intézkedések nem megfelelőek.

Petri Sarvamaa, az Európai Néppárt finn képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság „nagyon szűken” értelmezte feladatát, amikor konkrét magyarországi korrupciós ügyeket és érdekösszefonódásokat kifogásolt a közbeszerzések kapcsán. Véleménye szerint ez csupán egy szelete a magyarországi jogállamisági problémáknak. Mint mondta, lehetséges, hogy Magyarország most elkezdett a jó irányba haladni, de magyar kormány által javasolt 17 intézkedés kapcsán, „amiket sikerült gyorsan átnyomniuk a magyar parlamentben ”még nem vonható le az a következtetés, hogy Magyarországon helyreállt a jogállamiság.