Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Ujhelyi István pénteken online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 520 milliárd forint uniós támogatás áll a kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre azáltal, hogy ezt az összeget Magyarországnak vissza kellett volna fizetnie, de az unió intézkedésének köszönhetően most már sajátjaként kezelheti.

Deutsch Tamás szerint a javaslat arról szól, hogy azok a tagállamok, amelyek a 2014 és 2020 közötti forrásokat még nem használták fel, előbb kapják meg a még fel nem használt pénzt. Ez a tagállamok kétharmadának, köztük Magyarországnak nem jelent plusz forrást – mondta.

Hozzátette: az EB arról döntött még, hogy a fel nem használt előlegeket nem kell visszafizetni, tehát Magyarország csak a 2020-ra járó előleget kapta meg.

A képviselő arra biztatja az EU-s intézményekkel szoros kapcsolatban lévő magyar hatóságokat, hogy jelentkezzenek Brüsszelben, és kérdezzék meg, hol vannak azok a plusz források, amelyekről Ujhelyi István beszél. Ha lenne ilyen forrás, Magyarország felhasználná azt – jelentette ki.

Deutsch Tamás tudatta azt is, hogy a magyar néppárti képviselők arra kérték Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy kezdeményezzen a bizottságnál olyan javaslatokat, amelyek segítenének azoknak az országoknak is, amelyeket az eddigi döntések nem támogattak. A képviselő bízik benne, hogy az EB megfontolja ezeket a javaslatokat, és akkor uniós forrás is rendelkezésre állna a koronavírus-járvány elleni védekezésre. A magyar kormány jelenleg felső korlát nélkül minden anyagi erőforrást erre fordít – hangsúlyozta.

Deutsch Tamás beszélt arról is, hogy szerinte az EU a járvány kitörésének napjaiban késlekedett, az Európai Járványügyi Hivatal pedig „óriásit tévedett,” hiszen egy hónapja is olyan véleményt tolmácsolt, amely szerint nem is lesz olyan komoly, nagy hatású a járvány.