Devictus vincit – Legyőzetve győzött
Éppen 50 éve, 1975. május 6-án hunyt el a nyilas és a kommunista diktatúra elleni harc ikonikus hőse. Személyét holtában is támadják mindazok, akik politikai okokból meg akarják hamisítani a magyarok antikommunista küzdelmének történetét.
Mindszenty József hercegprímás a huszadik század legsötétebb éveiben került a magyar katolikus egyház élére. A nyilas hatalomátvételt megelőző hónapokban, 1944 márciusában szentelték Veszprém püspökévé. Főpásztori jelmondata: devictus vincit, azaz legyőzetve győzött, ami Krisztus keresztáldozatára és győzelmére utalt. Mindszenty József ugyanis maga is vállalta keresztjét. Papi hivatása kezdetétől szemben állt a kommunistákkal. Előbb a Tanácsköztársaság, majd a Rákosi-rendszer börtönében szenvedett. A nyilasok szintén üldözték, 1944 decemberében papjaival és püspöktestvéreivel együtt Sopronkőhidára hurcolták. A bebörtönzés oka, hogy Mindszentyék megtagadták az eskütételt a nyilas kormányra, ellenben egy memorandumban tiltakoztak a zsidók elhurcolása és a háború folytatása ellen.
A szovjet megszállást kihasználva hatalomba igyekvő kommunisták szemében is kiemelt célponttá vált. Először megpróbálták megkörnyékezni, illetve korrumpálni azzal, hogy jó nyugati kapcsolatait kihasználva szerezzen valutát a kommunisták számára. Miután azonban megtagadta az együttműködést, a hazai bolsevikok az alkalmat várták, hogy leszámolhassanak vele. A pápa 1946. február 21-én nevezte ki bíborossá. Visszaemlékezések szerint amikor a szentatya a fejére helyezte a bíborosok kalapját, csendben megjegyezte:
„A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”
Világos volt ugyanis, hogy a magyar egyházzal szembeni leszámolás első számú célpontja az esztergomi főpásztor lesz, Mindszenty József azonban a helyén maradt és vállalta a szenvedést. Hite szerint ugyanis
a magyar nemzetet nem hagyhatta támasz nélkül, miközben a gonosz legsötétebb támadásainak van kitéve.
Úgy érezte, hogy menekülése megrendítené a hívek hitét és bizalmát. Végül 1948. december 26-án kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és valutaüzérkedés vádjával a kommunisták őrizetbe vették. Az ÁVH hírhedt központjában, az Andrássy út 60.-ba szállították, ahol hónapokig vallatták, súlyosan bántalmazták, éheztették, alvásmegvonással kínozták. A különösen kegyetlen bánásmód oka az volt, hogy személye jelkép volt a kommunisták szemében is.
Feddhetetlensége és szilárd jelleme veszélyessé tette a kommunisták számára,
ugyanis megtestesítette mindannak az ellentétét, amit Rákosi és tettestársai szimbolizáltak a magyarok szemében. Maga Sztálin parancsolta meg a magyarországi kommunista vezetésnek, hogy a hercegprímásból csikarjanak ki egy beismerő vallomást, amelyet egy óriási kirakatperben használhattak volna a magyar katolikus egyházzal szembeni leszámolásra. Személyesen Péter Gábor, az ÁVH rettegett ura felügyelte a kihallgatásait, illetve Décsi Gyula, későbbi kommunista igazságügy-miniszter végezte a piszkos munkát.
A kihallgatási eljárásához tartozó jellegzetes történet, miszerint több napi verés után a hercegprímás kész lett volna aláírni az elé tett hazugságoktól hemzsegő vallomást, azonban a kommunisták mohóságukban olyan vádakat fogalmaztak meg az iratban, amelyekkel szemben a bíborosban végletekig kizsigerelt állapotában is ellenállás ébredt. A kínzások folytatásától való félelmében azonban aláírta a dokumentumot, neve után azonban a c. f. betűket írta. Vallatói természetesen a kommunista rendszer valódi reprezentánsai voltak, akik kétkedés nélkül elhitték neki, hogy a c. f. a cardinalis foraneust, azaz a vidéki, nem kuriális bíboros titulusára utal. Egy napra befejeződött a kínzás, a vallatók örömmel rohantak Rákosiékhoz, hogy elújságolják, hogy kicsikarták a főpap vallomását. Másnap este azonban újra nyílt a zárkaajtó, hat egyenruhás rontott be rajta, majd agyba-főbe verték Mindszentyt. Kiderült, hogy a c. f. nem egy egyházi rang rövidítése, hanem a coactus feci kifejezést takarja, azaz a kényszer hatására íródott vallomás rövidítése. A hercegprímás visszaemlékezései szerint ütlegelés közben hangosan gyalázták:
– Büdös, lóvá tettél minket! Ezután sem a neved elé, sem alá, sem utána nem írsz semmit. Különben sem vagy már bíboros! Érsek sem vagy! Rab vagy!
Egy hosszadalmas eljárás után, végül 1949. február 3. és február 8. között lezajlott koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték Mindszenty Józsefet. Érdekes adalék, hogy a kommunista vérbíró, Olti Vilmos, korábban a nyilaskeresztes pártnak is tagja volt. Az ítélet kihirdetése után XII. Piusz pápa kiközösített mindenkit, aki cinkosként részt vett a Mindszenty-perben. A hercegprímás végül 1955-ben házi őrizetbe került, majd az ’56-os forradalom kitörése után kapta vissza teljes szabadságát. A nép ünnepelte, az eufóriában mindenki elhitte, hogy egy új világ következik, amelynek építésében része lesz a katolikus főpásztornak is. A forradalmat két hét alatt leverték, Mindszenty azonban az utolsó pillanatig a hívei között maradt, ahogy a világháború alatt is. Végül mégis kénytelen volt az amerikai követségen menedéket kérni, ahol évekig bezártan élt. A Vatikán és a kommunista magyar állam megállapodása után Mindszenty Józsefnek távoznia kellett a követségről. Az amerikai-magyar közeledésnek is jelentős akadálya volt a katolikus pap, aki a Kádár-rendszer bűneire emlékeztette a világ közvéleményét.
Mindszenty József a bécsi Pázmáneumben telepedett le, azonban a száműzetés éveiben is a magyar híveket szolgálta. Aktív kapcsolatot tartott fenn a nyugati emigrációval, illetve a nyugati antikommunista körökkel. Halála után végakarata szerint Mariazellben temették el, azzal a meghagyással, hogy csak akkor szállíthatják haza hamvait, ha az utolsó megszálló katona is elhagyja az országot. A rendszerváltás után, 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra Esztergomban.
Mindszenty József Emlékirataim című visszaemlékezése megrendítő erejű vádbeszédként maradt ránk a XX. század legkegyetlenebb diktatúrájának valóságáról. Az olvasóban azonban kínzó hiányérzet támad az elmaradt igazságtétel miatt. A kötetben szereplő kommunista bűnözők zöme ugyanis jócskán túlélte a rendszerváltozást, mégis ágyban, párnák közt halhattak meg, nem egy fegyenctelep barakkjában. Közben nehezen tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy sok mai közéleti szereplő felmenői jelentős pozíciókat töltöttek be azokban az időkben, amikor Mindszentyt és a magyar nemzetet ártatlanul kínozták. Elég, ha Donáth Ferencre, a momentumos politikus nagyapjára gondolunk, aki a hercegprímás kínzása közben Rákosi irodavezetőjeként szolgálta a gonosz birodalmát. A reformkommunista nemzedék részéről pedig Lendvai Ildikó 1974-ben lépett be az MSZMP-be. Azaz akkor, amikor még papok és lelkészek ültek börtönben, többek között Lénárd Ödön piarista szerzetes is, aki csak 1977-ben szabadulhatott. Akik ma diktatúrát kiáltanak, azoknak elfért a képén az, hogy úgy csatlakozzanak a kommunista párthoz, hogy Mindszenty bíboros száműzetésben van.
Elkeseredni azonban nincs okunk. Ha Donáthék vagy Lendvai Ildikó arcára vetjük a tekintetünket, könnyen beláthatjuk, hogy végül mégis Mindszenty nyert:
Devictus vincit!
