Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Didier Reynders jogérvényesülésért felelős európai biztos az Országgyűlés törvényalkotási, igazságügyi és az európai ügyek bizottságának együttes ülésén a Parlamentben 2021. november 11-én
Hirdetés

Didier Reynders azt mondta, meggyőződésük, hogy a magyar szabályozás ellentétes az európai uniós szabadságelvekkel. Törvénymódosítást akarnak látni az ügyben – tette hozzá.

A biztos szerdától péntekig tartózkodott Magyarországon. Látogatásán a bizottság 2021. évi jogállamisági jelentésének megállapításairól folytatott párbeszédet a törvényhozás, a kormány, a bíróságok és a civil szféra képviselőivel.

Didier Reynders közölte, az igazságszolgáltatási rendszer működését, a korrupciót, a média helyzetét, valamint a fékeket és ellensúlyokat vizsgálják. Alapvetően nem változott a bizottság álláspontja a korábbihoz képest – fűzte hozzá. Szavai szerint különböző parlamenti csoportok, civilek megerősítették az általuk leírt tényeket.

A biztos hangsúlyozta: megnézik, hogyan tudnák javítani a helyzetet. Az igazságszolgáltatási rendszert például lehetne fejleszteni digitális megoldásokkal, erre a koronavírus-járvány alatt kialakultak kapacitások. Pozitívumként említette, hogy a bírók fizetése emelkedik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fontos az ügyészség és a bíróság függetlensége.

A médiában Didier Reynders szerint válsághelyzet uralkodik, amelynek okát részben a koronavírus-járványban, a pénzügyi nehézségekben jelölte meg. Azt is kijelentette azonban, hogy hiányolják az állami hirdetések átláthatóságát. A reklámok komoly hatással bírnak a médiumok gazdasági helyzetére – jegyezte meg. Úgy vélekedett: fontos lenne, hogy a médiatanácsban sok párt kapjon képviseletet.

A biztos közölte azt is: aggódnak, amiért számos tagországban újságírókat ér erőszak. Didier Reynders azt mondta: jelentésük elemzés, nem pedig eszköz arra, hogy szankciókat vezessenek be. Céljuk a nyitott eszmecsere, annak vizsgálata, hogyan lehetne fejleszteni az együttműködést különböző területeken – hangoztatta.

Fontos alapvetésnek nevezte azonban, hogy meg kell védeni az unió fő elveit. Az EU-s jog az elsődleges, az Európai Bíróság döntései kötelező erejűek – nyomatékosította. Hangsúlyozta: nem céljuk, hogy minden tagállamban ugyanolyan rendszerek alakuljanak ki, hiszen eltérőek a történelmi hagyományok. Bizonyos alapvetéseket azonban biztosítani akarnak, például a bíróság függetlenségét, aminek szükségessége megtalálható az Európai Unióra vonatkozó egyezményekben.

A biztos azt mondta: „mindkét fél” véleményét meghallgatta Magyarországon. Találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, de az ellenzék képviselőivel is, például Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Ajánlásokat fogalmaznak majd meg Magyarországnak – közölte Didier Reynders. Kiemelte: arra biztatják Magyarországot, hogy csatlakozzon az európai ügyészséghez, ez azonban nem kötelező.

Korábban írtuk