A Giro d’Italia három magyarországi szakaszának több ikonikus pillanata is akadt, de ezek közül is kiemelkedett az első napon, május 6-án a Budapest–Visegrád etapon a martonvásári huszárok akciója. A Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület tagjai egy rövid szakaszon az olasz körverseny mezőnye mellett vágtattak, s ezt a produkciót ma díjazták.

Hirdetés

A díj átadására Martonvásáron került sor. A Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretein belül működő MartonKult iroda közleménye szerint a produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen. A közlemény szerint a vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, amelyet a későbbiekben esemény- és városmarketing-célokra kívánnak használni.

„A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségi médiafelületeket, és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára” – áll a közleményben.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Korábban írtuk