Díszpolgárrá avatták Kásler Miklóst a felvidéki Ipolyhídvégen
Díszpolgárrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét pénteken a szlovákiai Ipolyhídvégen.A helyi kultúrházban mondott köszönőbeszédében a miniszter kiemelte, hogy a közép-európai régiót ezeregyszáz éves történelme nyomán millió szál köti össze.
Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy a jelenlegi világban azt tapasztaljuk, mintha az euroatlanti világban „köztes állapot” – interregnum – lenne, amikor az emberek nem tudnak, vagy nem akarnak már úgy élni, mint az őseik.
Felvállalhatatlannak nevezte, hogy a migráció során olyan embertömegek kerüljenek a térségbe, akiknek más a történelme, más az életszemlélete, más az életmódja, de céljaik is eltérőek, és nem sikerül őket integrálni.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy keletre tekintve ősi kultúrák emelkednek fel, prosperálnak gazdaságilag és veszik át a gazdasági hatalmat. Mint mondta, ezeknek a kultúráknak nincs identitászavaruk, tudják, hogy ők kik, tudják, hogy mit csinálnak, illetve hogy mit akarnak csinálni. Hozzátette, hogy náluk nincs demográfiai krízis, sem ideológiai probléma.
Ebben a helyzetben mit tehet Közép-Európa? – tette fel a kérdést Kásler Miklós. Rámutatott arra, hogy a közös történelmünkre lehet támaszkodni, arra az életszemléletre, ahogy a világot látjuk, ami – mint hangsúlyozta – a Kárpát-medencében rendkívül hasonló.
„A jövő az én megközelítésemben az, hogy minden itt élő nemzet érezze ezt a régiót a saját hazájának” – jelentette ki Kásler Miklós. Mint mondta, a régió addig virágzott, amíg egységes volt. Mióta szétdarabolták az egységet minden területen, gazdaságilag, közlekedésben, ideológiailag, sorsunk megbicsaklott – tette hozzá.