A párt EP-képviselője keddi online sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet korábbi cikkére hivatkozott. A lap azt írta, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint sérti a szólásszabadságot és az információáramlást a Facebookon hullámszerű, indokolatlan személyesprofil-felfüggesztési gyakorlata. Péterfalvi Attila ezért javaslatot tett arra, hogy a kormány alkosson a közösségi médiáról olyan jogszabályt, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhassa annak jogosságát.

Hirdetés

Rónai Sándor azt mondta, hogy az oldalt valóban szabályozni kell, de ezt kizárólag az Európai Unió teheti meg, európai szinten. A politikus úgy fogalmazott: Magyarországon korábban rémhírterjesztés vádjával ártatlan, facebookozó nyugdíjasokra küldtek rendőröket, ezért „már csak az kellene, hogy törvényesen hallgattathassák el az ellenzékieket” a közösségi portálon. Idehaza sz elmúlt tíz év a nyilvánosság, valamint a szólás- és véleményszabadság folyamatos kormányzati támadásáról szólt – jelentette ki.

A magyar kormány nem ezért akarja szabályozni a Facebookot, hogy az álhírek ellen harcoljon, hanem azért, mert azt szeretné, ha egy gombnyomással el tudná tüntetni az ellenzéki véleményeket és profilokat – szögezte le Rónai Sándor.

Felszólítjuk a kormányt, hogy tartsa távol magát a Facebooktól!

Péterfalvi Attila szerint már a Facebookot is a magyar kormánynak kéne szabályoznia. Felszólítjuk a kormányt, hogy tartsa távol magát a Facebooktól! Elég volt a bolsevik tempóból!Kövesd élőben és oszd meg Rónai Sándor online sajtótájékoztatóját!🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Dienstag, 4. August 2020
Korábban írtuk