Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdai beiktatása alkalmából köszöntötte Joe Bident és sok sikert kívánt az Egyesült Államok 46. elnökének.

Hirdetés

A DK a közleményben úgy fogalmazott: „Joe Biden győzelme, majd a mai napon megkezdődő elnöksége a mértékletességnek, a komolyságnak, a dialógusra és a kompromisszumra való készségnek, a demokratikus intézmények és a hagyományok tiszteletének jelentős győzelme a nacionalista populizmus és az erőszakos kormányzás felett”.

A párt reményét fejezte ki, hogy az új amerikai elnök vezetésével helyreáll az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti bizalom, az akadályok lebontásával nőni fog a kereskedelem, így segítve mind Európa, mind Amerika gazdaságát.

Hiszünk abban, hogy USA ismét a demokrácia és a jogállamiság egyik vezető ereje lesz, példát mutatva más nemzeteknek is, amelyeket vezetőik eltérítettek a demokrácia pályájáról – áll a közleményben.

Korábban írtuk