Fotó: MTI/Soós Lajos, szerk.
Hirdetés

Vadai Ágnes közleménye szerint a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy tábornokok a Fidesz pártalapítványának rendezvényére katonai egyenruhában ültek be, szégyent hozva magukra, és méltatlanná válva hivatásukhoz és katonai esküjükhöz.

„Az észak-koreai pártkongresszusok képeit idéző akciójukkal ezek a tábornokok egyszerű pártkatonává züllöttek, elfeledve azt, hogy ők a haza egészének, nem pedig a Fidesznek a szolgálatára esküdtek fel annak idején” – fogalmazott.

Vadai Ágnes azt írta, a DK kezdeményezni fogja a honvédelmi bizottság azonnali összehívását, és írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez, hogy kiderüljön: ki adott engedélyt arra, hogy a Magyar Honvédség tábornokai „az egyenruhát meggyalázva egy pártrendezvényen parádézzanak”.

FRISSÍTÉS – Németh Szilárd elmondta: Orbán Viktor meghívására vett részt a vasárnapi évértékelőn a Magyar Honvédség több egykori és jelenlegi vezetője.