A DK EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: csütörtök estig talán azt hihette a magyar kormányfő, hogy az ülésen „elszenvedett vereségét otthon Magyarországon majd győzelemként adhatja el”, de „ez a vágya tegnap este elúszott”. Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára indoklásként azt mondta, hogy az európai jogállamiság védelméről szóló, az Európai Parlament és az Európai Tanács által korábban megalkotott javaslaton a résztvevők egyetlen betűt sem változtattak.

Hirdetés

A magyar miniszterelnök mégis feladta az uniós költségvetés tervezett vétóját. Kénytelen volt, hiszen „Európában az érdekérvényesítő képessége nem túl erős” – fogalmazott az Európai Parlament alelnöke. Vera Jourová EU-biztos, valamint Petri Sarvamaa európai parlamenti főtárgyaló elmondták, hogy az Európai Bíróságtól néhány hónapon belül ítéletet várnak az ügyben – hívta fel a figyelmet a politikus, aki mindezt úgy értelmezte, hogy a jogállamisági mechanizmus már 2021-ben elindul.

Mark Rutte holland miniszterelnök kérésére pedig újra megerősítették, hogy a jogszabály már 2021. január 1-jén életbe lép – közölte végül. Ezek után nehéz azt mondani, hogy Orbán Viktor győztesként távozott Brüsszelből – fogalmazott az alelnök. Csütörtökön azok a magyarok győztek, akiknek az uniós támogatások járnának, a vállalkozók, a családok, a civil szervezetek, az egészségügy, az önkormányzatok – összegezte véleményét.

Az Európai Tanács csütörtöki csúcsértekezletét követően Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor azt mondta: megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára, a vita ugyanis nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt. A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta, az elért eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió egységének megvédése.

Korábban írtuk