A Demokratikus Koalíció (DK) szerint többet kaphatnának a magyar nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján ukrán és orosz nyugdíjasok kaphatnak magyar közpénzt, és az így megtakarított összeget a magyar nyugdíjasokra fordítaná – mondta Varju László, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Újpesten.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette, a DK felszólítja a kormányt, hogy azonnal mondja fel a még a Kádár-rendszerben létrejött területi egyezményt az Orosz Föderációval és Ukrajnával. Az 1963. évi törvény értelmében az érintett országok állampolgárai, akik a másik ország területén tartózkodnak a munkajogi rendelkezések, szociális ellátás és a társadalombiztosítási szolgáltatások tekintetében a saját állampolgárokkal teljesen azonos elbánásban részesülnek.

Varju László szerint ez évente 10 milliárd forintot meghaladó összeget jelent, amelyet ha a magyar nyugdíjasok számára juttatnának, az a nyugdíjjal rendelkezőknek lényeges támogatást jelentene.

A nyugdíjasoknak többletjuttatásként szánt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványról úgy vélekedett, hogy a kormány ennek a többszörösét is kifizethetné, ha erre időt és energiát szánna.

Újságírói kérdésre arról is beszélt: felháborítónak és kifejezetten visszataszítónak tartja, hogy az év végén agyonterhelt kormányhivatalnokokkal vagy kifejezetten kampányformában, önkormányzati képviselőkkel kézbesítsék az utalványokat.

MTI