A Demokratikus Koalíció „nyílt kollaborációnak” tartja, ha az LMP megszavazza a fideszes alkotmánybíró jelölteket – jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Varju László személyesen is megkérte Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, hogy ne támogassák szavazatukkal a négy jelöltet. Emlékeztetett, hogy Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke korábban egy nyílt levélben fogalmazott meg hasonló kérést.

A független képviselő a hangsúlyozta, hogy konkrét kifogásaik is vannak a jelöltekkel szemben. Schanda Balázsról, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjéről azt mondta, hogy őt korábban az Orbán-kormány jelölte strasbourgi emberi jogi bíróság magyar helyére. Hozzátette, hogy a jelölt „bagatellizálni” próbálta a katolikus egyházon belüli pedofíliát és a gyermekeket szexuálisan zaklató papok ügyeit.

Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes, a Fidesz „egypárti alaptörvényének” egyik kidolgozója volt, 2012-ig pedig az igazságügyi tárca miniszteri megbízottjaként dolgozott – folytatta Varju László.

Marosi Ildikó annak a Kúriának a tagja, amely az elmúlt hónapokban több ellenzéki népszavazási kezdeményezést utasított el, a függetlenség az ő esetében is „csak rossz vicc lehet” – fogalmazott.

Horváth Attila jogtörténész pedig résztvevője volt annak a bizottságnak, amelyikkel a „Fidesz baloldali politikusokat próbált bebörtönöztetni 2006 után” – mondta.

A DK politikusai részt vesznek a szavazáson, valószínűleg felveszik a szavazócédulákat, de elutasítják a jelöltek személyét – felelte egy kérdésre.

MTI

Kapcsolódó: http://demokrata.hu/hir/belfold/mszp-torvenyserto-modon-valaszthatjak-meg-az-alkotmanybirokat