Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Molnár Csaba, a DK ügyvezetõ alelnöke (b) fotózza Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a DK-nak az október 2-ai kvótareferendummal kapcsolatban tartott demonstrációján a Kossuth téren 2016. október 1-jén
Hirdetés

Orbán Viktor arra panaszkodik, hogy a következő hét évben a tervek szerint jóval kevesebb uniós pénzt kaphat Magyarország, mint eddig. Orbán talán már el is felejtette, hogy egy miniszterelnöknek éppen az a dolga, hogy ilyen helyzetekben képviselje a hazája érdekeit – okoskodik az EP-képviselő, aki aztán a ki tudja legodaadóbban dicsőíteni Gyurcsányt versenyben az élmezőnybe kerülne Fletó hősies ábrázolásával:

„Gyurcsány Ferenc 2005-ben miniszterelnökként az alku utolsó éjszakáján is 1 milliárd euró – mai árfolyamon 330 milliárd forint – többlettámogatást harcolt ki Magyarországnak.”

„A Demokratikus Koalíció kiváncsian várja, hogy Orbán Viktor képes-e elérni azt, amit Gyurcsány Ferenc elért”

– dobja fel a magas labdát Molnár, aki úgy folytatja:

„jelentősen emelni a Magyarországnak járó uniós támogatásokat.

Nem dulifuli sirámokra és sértődött nyavalygásra van szükség, hanem munkára! Ez az igazi hazafiság, nem a műmagyar melldöngetés”

– oktat ki hazafiságból a hazáját lelkesen feljelentgető párt EP-képviselője.

„Ha Orbán Viktornak valóban vannak még szövetségesei és befolyása Európában, ahogy azt a propagandamédia állítja, akkor biztos nem esik nehezére elérni, hogy a tervezett támogatás jelentősen nőjön. Ugye?” – zárja magvas gondolatait a Gyurcsány-párt képviselője.