A bajba jutottak támogatása érdekében tett kormányzati lépésekről kérdezte a miniszterelnököt Varga Zoltán (DK).

Hirdetés

Hangsúlyozta, „a Várból nem látszik a szegénység”, majd arról beszélt: a szerinte megalázó, átlagosan 878 forintos nyugdíjemelésből például fél gramm belugakaviárra, fél kiskanálnyi kínai fecskefészeklevesre vagy a miniszterelnök kedvenc fügepálinkájából negyed centiliternyire futja.

Válaszában Schanda Tamás felvetette, a kérdező „a nyugdíjakról mer beszélni”, holott párttársai annak idején megszavazták a 13. havi nyugdíj elvételét. Hozzátette: a nemzeti-polgári kormány hozza helyre azt a hibát, visszaadva az időseknek ezt a juttatást.

Önök semmit nem segítettek a magyar embereknek, amikor lehetőségük volt rá – fogalmazott Schanda Tamás, hozzátéve, a baloldali kormányzat megsarcolta a magyar családokat és a csőd szélére sodorta az országot Gyurcsány Ferenc kormányzása idején.

Korábban írtuk

Milyen segítségre számíthat a magyar polgár a kormányától, ha bajban az ország?

Ez a kormány nem csak a nyugdíjasokon nem segített: magukra hagyta a munkájukat elvesztő embereket, a vállalkozókat, a gyerekükkel otthon maradni kénytelen szülőket és a lakhatást átmenetileg fizetni nem tudó embereket is.Kövesd élőben, és oszd meg Varga Zoltán parlamenti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, May 3, 2021