A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy számoljon el vele, milyen veszteséget okozott eddig a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív

A DK elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta, hogy az elmúlt másfél évben 5,5 milliárd forintot költöttek a kereskedőházak létrehozására, amelyből mindössze 2,8 milliárd forintnyi üzlet született, a „projekt tehát veszteséges”.

Élő Norbert bírálta, hogy a minisztérium a kereskedőházak tőkéjét korábban a Quaestorra bízta. Ráadásul e kereskedőházak fenntartása milliárdokat emészt fel – tette hozzá. Sok helyen a magyar állam fizeti az iroda fenntartását, „így Törökországban is, ahol Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak vannak közös érdekeltségei  a magyar ügyek intézésével megbízott török üzletemberrel” – fogalmazott.

A Demokratikus Koalíció szerint a kereskedőházak ügye pontos látleletet ad az Orbán-kormányról. Látszólag magyar kis- és közepes vállalkozások piaci terjeszkedését segíti, valójában zsíros magánüzletek, elfolyó milliárdok, korrupció szövi át a történetet – közölte.

A DK szerint meg kell szüntetni az egész hálózatot, Szijjártó Péternek pedig távoznia kell „az újabb károkozás miatt”, és a következő, demokratikus kormánynak kell létrehoznia olyan hálózatot, amely nem ellopja az adófizetők pénzét, hanem valóban segíti piachoz jutni a hazai kis- és közepes vállalatokat – szögezte le Élő Norbert.

MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív