Fotó: ShutterStock.com/PhuShutter (illusztráció)
Hirdetés

A párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara 15. alkalommal rendezte meg legjelentősebb ismeretterjesztő eseményeként a februári versenyt azzal a céllal, hogy a nemzetközi hallgatóság alaposan megismerje a mediációban rejlő lehetőségeket, egyben nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsön az alternatív vitarendezés témakörében. Idén 66 egyetem csapata mérte össze tudását Párizsban több mint 150 mediációs ülés szimulációja során.

Az egyhetes versenyen a korábbi évekhez hasonlóan több mint ötszázan vettek részt, nemcsak hallgatók, hanem mediátorok és mediációs szakértők is. Így az ülésszimulációk mellett a versenyzők a világ legkiválóbb szakembereivel tudtak beszélgetni, eszmét cserélni.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói már kilenc éve megszakítás nélkül vesznek részt a Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Versenyen. A rangos megmérettetésen az elmúlt években is jelentős eredményeket értek el: 2017-ben 12., 2019-ben pedig a 6. helyen végeztek – közölte az egyetem.