Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Dobrev Klára a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében mintegy 250, főként idős ember előtt azt emelte ki, hogy az európai parlamenti választások után Európa erős és egységesebb lesz, a DK feladata pedig az, hogy ebből a magyarok ne maradjanak ki.

Kifejtette, hogy az erős és egységesebb Európát egy európai egyesült államokban képzeli el a DK, amely megoldást nyújt a hazai egészségügyre, a kivándorlásra, a nyugdíjakra és a családtámogatásra.

Az egészségügyben európai egészségügyi minimumot szeretnének bevezetni, amely révén minden EU tagállam polgára ugyanolyan ellátást kap.

Az európai minimálbér az elvándorlásra adna megoldást – mondta Dobrev Klára, majd hozzátette, hogy az elmúlt nyolc évben közel hatszázezer magyar hagyta el az országot, ami a gazdaságra is „drámai hatással” van.

Kitért az európai minimál nyugdíj bevezetésére is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy azt a minimális szintet kell majd meghatároznia a kormányoknak, amelyből tisztességesen meg tudnak élni a nyugdíjasok. Emlékeztetett arra is, hogy csalás miatt feljelentette Orbán Viktor miniszterelnököt mert nem lesznek egyéni nyugdíjszámlák.

Az európai családi pótlék bevezetéséről azt mondta, hogy az minden európai gyermeknek járna. Ha az EU-ban minden gazda két hektár föld után ötven euró támogatást kap, akkor a gyermekeknek is ugyanúgy jár a támogatás – mondta a politikus.

Dobrev Klára elmondta azt is, hogy a pénzügyi fedezet minderre az lenne, ha bevezetnék az egységes európai multiadót. Számításai szerint ezzel az adónemmel megduplázódna az EU költségvetése.

Hangsúlyozta, hogy a tényleg fontos dolgokkal foglalkoznak majd és hozzáfűzte, hogy miután Orbán Viktor befolyása „nullára csökkent” az európai politikában, így „döntési helyzetben a választások után nem lesz”.

A fórumon felszólalt Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője, a párt ügyvezető alelnöke is, aki arról beszélt, hogy a magyar miniszterelnök azért nem akar erős és egységes Európát, európai egyesült államokat, európai ügyészséget, bér és nyugdíj felzárkóztatást, mert szeretné megúszni a felelősségre vonást. „Orbán Viktor nem a birodalomtól fél, hanem félti a birodalmát” – mondta.