Hirdetés

A pert a DK-s képviselőjelölt indította, mert sérelmezte, hogy Dömötör Csaba egy tévéműsorban arról beszélt, diákok és nyugdíjasok megkárosításával gyanúsítják őt.

Az ismert előzmények után még neki állt feljebb.

A Kúria ítéletében megerősítette, hogy amit Dömötör Csaba mondott, megfelel a valóságnak. Kiemelte azt is, tudomása van arról, hogy Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. felszámolás alá került, ezért a bérek ezen okból sem lettek kifizetve, azaz Czeglédy Csaba kárt okozott a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Az államtitkár kiemelte: a kormány és az Országgyűlés döntése nyomán már kártalanításra is sor került.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk