Fotó: Pesti TV, képernyőkép
Hirdetés

„Erre nehéz, és annál is nehezebb szavakat találni. A Pesti TV esti adásában egy baloldali elemző egész nyíltan arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban elhunytak hozzátartozóihoz” – reagált Nagy Attila Tibor baloldali stratéga megdöbbentő szavaira Dömötör Csaba. „Még azt is kiszámolta, hogy ez hány embert jelent. Szerinte 200 ezer gyászolóval már »egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni.« Szerinte az ellenzék egyelőre »nem tudja kellőképpen (!) kihasználni a gyászból fakadó fájdalmat«.”

Baloldali hullarablás

‼️"KI KELL HASZNÁLNI A GYÁSZBÓL ADÓDÓ FÁJDALMAT!"❌Botrányos kijelentés a baloldal neves politikai tanácsadójától. ⛔️Nagy Attila Tibor a PestiTV Polbeat Pankráció című műsorában beszélt arról, hogy a DK-nak már itt lenne az ideje, hogy végre “szóljon a gyászolókhoz” ugyanis “számításai szerint” legalább 200 ezer embert meg lehetne fogni ezekkel az üzenetekkel, amivel "egy párt adott helyzetét el lehet dönteni."

Posted by A Riporter on Tuesday, March 30, 2021

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-bejegyzésében azt írta: szívesen feltennék a kérdést, hogy hol van az a pont, amikor egy baloldali párt már „kellőképpen” kihasználta a gyászolók fájdalmát?

„Ehelyett inkább sokadjára is megállapítjuk: tényleg nincs határ, amit ne lépnének át, tényleg nincs emberi méltóság, amit figyelembe vennének, és nincs emberélet, ami számítana nekik. Egy dolog viszont időtállóan látszik: a szűnni nem akaró gátlástalanság” – írta Dömötör Csaba.

kapcsolódó írásunk
Korábban írtuk