A szabad Magyarország történetében senki nem ártott annyit a magyar nemzetnek, mint ez a kormány

A szabad Magyarország történetében senki nem ártott annyit a magyar nemzetnek, mint ez a kormány. Ezért a legfontosabb nemzeti feladat ennek a kormánynak a leváltása – kövesd élőben és oszd meg a parlamenti felszólalásomat!

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Montag, 29. Juni 2020
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc (DK) a kormány nemzetfelfogását bírálta, szerinte az elmúlt 30 évben a szabad Magyarország történetében nem ártott még politikai erő annyit a magyar nemzetnek, mint a mostani kabinet. Hozzátette: a nemzet a hatalmi politika silány eszközévé vált a kormány kezében, amely a nemzetben nem kapcsot keres, hanem szablyával metszi, ezzel elárulva a nemzetet. Közölte, a mostani a kormány nacionalista és nem patrióta.

Úgy vélte, a közös nemzeti gondolat nem egyenlő a határon túl, más állam területén élő, magyar nemzetiségű polgároknak adott választójoggal. Szerinte Magyarország akkor volt sikeres, amikor képes volt az európai ügyhöz tartozni. A kormány a nemzet ügyét árulja el, amikor szembemegy a közös európai eszmei gondolattal – magyarázta, úgy fogalmazva: a Fidesz-KDNP 2010 óta folytatólagosan, előre megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben öli ezt az európai gondolatot.

Gyurcsányékat jobban érdekli a hatalom, mint a hazájuk

Gyurcsányékat jobban érdekli a hatalom, mint a hazájuk, és az utóbbit bármikor feláldoznák az előbbiért.Haa rajtunk múlik, akkor ezt nem fogjuk hagyni, de ahogy elnézem, a választók sem – mondta Dömötör Csaba.

Gepostet von Fidesz am Montag, 29. Juni 2020

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, a konzervatív politika meghatározását nem Gyurcsány Ferencre bíznák. Hozzátette: ha komolyan gondolná azt, amit mondott, nem mentek volna neki a határon túli magyaroknak, nem lövetett volna olyanok közé, akik másként gondolkodnak, nem kampányolna azért, hogy Brüsszel több jogot kapjon a nemzeti jogok rovására.

Korábban írtuk

Összehasonlította a szocialisták és a mostani kormány válságkezelését. Szerinte a szocialisták 2008-ban tönkrevágták a magyar gazdaságot és szociális érzékenységük abban mutatkozott meg, hogy a bankokat mentették és elvettek a egy havi nyugdíjat. Hangsúlyozta, Balantonőszöd óta semmi nem változott, a DK-t jobban érdekli a hatalom, mint a hazája.

Erős tartalom: Gyurcsány Ferenc szerint a szabad Magyarország történetében még egy kormány sem ártott annyit, mint a mostani. Itt a válasz.

Gepostet von Dömötör Csaba am Montag, 29. Juni 2020