Dörner György lett az Új Színház igazgatója
A két színház vezetésére július végén tették közzé a pályázatokat a kormányzati portálon. Az Új Színház vezetésére Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott. Sajtóértesülések szerint az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.
Szirtes Tamás 2004 óta a Madách Színház igazgatója. Az Új Színház és a Madách Színház élére egyaránt öt évre, 2012. február 1-jétől 2017. január 31-ig kerestek vezetőt. A pályázatokat a szakmai bizottság véleményének mérlegelésével a főpolgármester bírálta el.
Dörner György – aki korábban a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára is pályázott – az MTI-nek mostani kinevezésével kapcsolatban úgy nyilatkozott: mivel megbízatása februártól szól, csak az év végén beszél terveiről, pályázatát sem hozza nyilvánosságra.
A kiíró az Új Színházban elsősorban klasszikus és kortárs magyar művek bemutatását, színvonalas világirodalmi művek és gyermekeknek szóló előadások műsorra tűzését várja a repertoár műfaji sokszínűségének megőrzésével. Elvárás valamennyi korosztály megszólítása, különösen a fiatalok színházi nevelése, valamint az, hogy a színház helyet adjon kísérletező jellegű előadásoknak, dolgozzon határon túli rendezőkkel és anyanyelvünk ápolása is szerepeljen a művészeti programban.
A Madách Színház esetében világszerte sikeres, igényes musicalek bemutatását, valamint magyar szerzők zenés darabjainak színpadra állítását és igényes szórakoztató prózai művek bemutatását várják. Feladat helyet adni egyedi hangvételű kamaraesteknek, lehetőséget biztosítani fiatal tehetségek bemutatkozására és gondoskodni a zenei színjátszás utánpótlásáról.
Dörner György (aki 1953. december 9-én született) pályafutását 1972-ben az Egyetemi Színpadon kezdte. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1979-ben végzett Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1979-től a Nemzeti Színház, 1983-tól a Katona József Színház, 1987-től a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja, 1989-től szabadfoglalkozású színművész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Nemzeti Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a budapesti Katona József Színház, a Forrás Színházi Műhely, és a Magyar Színház előadásaiban. Eddigi színházi pályafutása során többek között Ruszt József, Paál István, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, Babarczy László, Valló Péter, Salamon Suba László, Ács János, Andrzej Wajda, Iglódi István, Ivánka Csaba, Vándorfi László, Gyurkovics Tibor, Pozsgai Zsolt, Bodolay Géza rendezéseiben játszott.
A Stílusgyakorlatok című darabban nyújtott alakításáért megkapta a Színikritikusok Díját. A magyar irodalom legnagyobb verseit hiteles átéléssel tolmácsolja pódiumon és lemezen egyaránt. Számos filmben is megmutatta tehetségét (Rosszemberek, Uramisten, István, a király, Egy kicsit én, egy kicsit te, Városbújócska, A csalás gyönyöre, Honfoglalás), s gyakran szinkronizál. Az Érdemes művész címet 1999-ben kapta, a színikritikusok díját több alkalommal neki ítélték.
Szirtes Tamás (aki 1945. január 7-én született) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett, 1968 és 1972 között a József Attila Színház, 1972 és 1973 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1973-tól a Madách Színház rendezője, 1977-2005-ig a Színház és Filmművészeti Főiskola színészhallgatóinak tanára; egyetemi docens 2004. február 1-jétől a Madách Színház igazgatója.
Jelentősebb rendezései között Stephen Sondheim Egy nyári éj mosolya, Neil Simon Mezítláb a parkban, Hotel Plaza, Ölelj át!, Pletyka, Sarkadi Imre Elveszett paradicsom, Stendhal-Pozsgay Vörös és fekete, Molnár Ferenc Üvegcipő, Egy, kettő, három, Az ibolya, Ebb-Kander Cabaret, Chicago, Moliere Don Juan, Tom Stoppard Íme egy szabad ember, Shakespeare Ahogy tetszik, Tévedések vígjátéka, Szeget szeggel, Vízkereszt, Lóvátett lovagok, Sok hűhó semmiért, Dumas-Sartre Kean, Slade Jutalomjáték, Jövőre veled ugyanitt, Egy férfi, akit szeretek, Akutagava A vihar kapujában, Hubay-Vas-Ránky Egy szerelem három éjszakája, Claude-Michel Schönberg Nyomorultak, Meehan-Brooks Producerek, A. L. Webber-T. S. Eliot Macskák, A. L. Webber A szerelem arcai, József és a színes szélesvásznú álomkabát, Az operaház fantomja, Webber-Elton-Bródy Jézus Krisztus szupersztár című művei szerepelnek.
Szirtes Tamás Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével (1998) kitüntetett művész, Kossuth-díjjal 2009-ben, Pro Urbe Budapestért-díjjal 2006-ban, Nádasdy Kálmán-díjjal 2008-ban ismerték el munkáját.
(MTI)