Dr. Csókay András a vakcinákról, hatékonyságukról és az oltás fontosságáról

Dr. Csókay András videó üzenetét osztjuk meg most Veletek, melyben a vakcinákról, hatékonyságukról és az oltás fontosságáról beszél Nektek! Fogadjátok szeretettel!

Posted by Mária Rádió on Monday, March 1, 2021
Hirdetés

„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Pár gondolat a vakcinákról. Sajnos orvos kollégáink is hiteltelenül tájékoztatják a lakosságot azokról a vakcinákról, amelyeket az állami egészségügyi intézmények megvizsgáltak és engedélyeztek. A hitünk az értelmünkre is hat, az értelmünk által is növekszik, az értelmünkhöz pedig hozzá tartozik a tudomány. A kínai vakcina a hagyományos technológiával készült, elölt vírust tartalmaz, azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy évszázados, bevált, hatalmasan jól sikerült technika. Nem százezreket, nem milliókat, hanem százmilliókat mentett meg, gondoljunk csak a fekete himlőre, ezzel a technológiával készült az ebola vírusvakcina, amit szintén az első két fázis lezárása után elkezdtek használni a tömeges oltásra. Ilyen esetben a harmadik fázisú vizsgálatoknak a befejezése a tudomány, a bioetika szerint nem követelmény, hiszen ez már csak a hatékonyságot picit modellálja, nem pedig alapvetően változtathatja meg, tehát önmagunk és a magyar testvéreink védelme érdekében adassuk be mindenképpen magunknak a vakcinát. Akármennyire is próbálnak a háziorvosok, vagy pedig más orvosszakmából jövő kollégák erről lebeszélni, valószínűleg alulinformáltak, esetleg politikailag felülmotiváltak, ne hallgassunk ezekre a szirénhangokra. Isten áldjon titeket!”

– világosított fel dr. Csókay András.

Korábban írtuk