Draskovics: a miskolci kapitány figyelmeztetése minden rendőrnek szól
Lényegesen több rendőr szolgál átmenetileg Miskolcon, a város utcáin pedig zéró toleranciát hirdettek meg – jelentette be tegnap a rendészeti miniszter. Az intézkedést Draskovics Tibor az MR1-Kossuth rádióban azzal magyarázta, hogy az emberek biztonságérzete megingott, és azt mondta, ha a miskolci kísérlet beválik, az ország más településein is bevezetik majd ezt a rendszert. Az elmúlt napok ugyanakkor egy már hosszú ideje létező gondot, a roma integráció kérdését hozták felszínre, a rendőrségnek pedig nem dolga a társadalmi problémák megoldása, ez sokkal szélesebb összefogást igényel – tette hozzá.
A miskolci rendőrkapitány kijelentéseire utalva Draskovics megerősítette: aki az állam nevében beszél, nem mondhat olyat, amivel bűnözőnek állít be egy csoportot, de még úgy sem fogalmazhat, hogy az félreérthető legyen. Pásztor Albert pedig hibázott, átlépett egy határt, amikor általánosított, és ebből az a látszat keletkezhetett, hogy Miskolcon minden roma bűnöző, ezért kapott figyelmeztetést, ami egyébként minden rendőrnek szól.
A főrendőr visszahelyezése a rendészeti miniszter szerint nem volt megfutamodás. Pásztor Albertet a szabályoknak megfelelően a vizsgálat idejére egyszerűen más beosztásba helyezték, a vizsgálat pedig éppen a miniszter utasítására rendkívül gyorsan lezárult, és azt az eredményt hozta, hogy nem kell fejét venni egy sikeres rendőri vezetőnek, de nagyon határozottan és egyértelműen meg kell húzni a nem átléphető határokat.
A visszahelyező döntés mögött semmiféle háttértárgyalás nem volt a szocialista képviselőkkel – hangsúlyozta Draskovics Tibor, aki egyébként úgy látja, hogy politikus társai közül sokan felelőtlenül, meggondolatlanul nyilatkoztak az ügyben.
Kommunikációs tréningre mennek a főrendőrök
Bencze József országos rendőrfőkapitány kommunikációs tréningre kívánja küldeni a főrendőröket – tudta meg a Népszava. Egy rendőr, aki már részt vett ilyen tréningen, a napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya nem kerül ilyen helyzetbe, ha korábban felkészítik a gyakran tudatosan provokatív és beugrató jellegű kérdezéstechnikára.
A vajda szerint a miskolci rendőrkapitány csak tényeket közölt
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányvajda szerint a roma kisebbség tagjai nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy beilleszkedjenek a társadalom egészébe. Lakatos Attila nem tekinti a miskolci rendőrkapitány cigányokra vonatkozó kijelentését rasszista megnyilvánulásnak.
A miskolci rendőrkapitány csak tényeket közölt, a jogvédők fújták ezt ennyire fel – mondta az InfoRádiónak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda annak kapcsán, hogy Pásztor Albert pénteken azt mondta, a decemberben és januárban Miskolcon történt rablások elkövetői cigány származásúak voltak.
Lakatos Attila szerint ő maga nagyobbat jelentett ki, amikor azt mondta, hogy van cigánybűnözés. Hozzátette: sokkal sértőbb volt, amikor a parlamenti képviselők az országos cigányvezetőkre azt mondták, hogy megélheti politikusok.
A roma kisebbség tagjai nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy befogadják őket a társadalomba, és nem is tudnak beilleszkedni – emelte ki a megyei cigány vajda.
Lakatos Attila kifejtette: nehéz sorsú romák élnek a megyében, akiknek nincs munkájuk, nem tudják iskoláztatni a gyerekeiket, ezáltal kiválnak a társadalomból. Sok a normális család, de általánosítanak azok alapján, akikkel a baj van, így mindenkit elítélnek – tette hozzá.
A vajda szerint a rendszerváltás előtt szegény cigány családok voltak, míg ma már nyomorúságról van szó. A roma családok annyit szenvedtek már, hogy hajlandóak változtatni helyzetükön – emelte ki Lakatos Attila.
(MR, InfoRádió)