Fotó: Bereznai Csaba, Facebook
Hirdetés

Dunaújváros

A Nemzeti Választási Iroda honlapján található eredményközlés szerint Lőrinczi Konrád 485 szavazatot kapott, míg az összellenzéki Rajta Újváros! Egyesület jelöltje, Novák Istvánné 379-et. Rajtuk kívül még három jelölt indult, Badó Péter (Mi Hazánk) 20, Gebei Bálint (független) 12, Hum János (független) 11 voksot szerzett.

A választáson a 3537 választásra jogosultból 914-en adták le voksukat.

Az időközi választásra azért volt szükség, mert tavaly áprilisban az addigi képviselő, Utassy Éva (Rajta Újváros! Egyesület) meghalt.

2019 őszén mind a tíz körzetben az összellenzéki jelöltek győztek, a Fidesz-KDNP-nek négy képviselői hely jutott a kompenzációs listáról.

Korábban írtuk

Jászárokszállás

Antal Péterné Szerző Ildikó nyerte a polgármester-választást Jászárokszálláson, ahol a képviselő-testület nyolc tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint: a három független jelölt, Antal Péterné Szerző Ildikó 999, Gergely Zoltán 915, Kis-Simonné Goda Éva 540 szavazatot kapott.

A képviselőket huszonhárom jelölt közül választották ki a jászárokszállásiak, akik közül tizennyolcan függetlenként indultak, hárman a Fidesz-KDNP, egy-egy ember a Demokratikus Koalíció (DK) illetve a Párbeszéd jelöltjeként.

Jászárokszálláson azért kellett időközi választást kiírni, mert feloszlott a képviselő-testület.

Újszentiván

Bodó Imre (független) jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon.

A Szeged melletti mintegy 1900 lakosú község képviselő-testülete február 9-én döntött feloszlatásáról, miután a települést 2006 óta vezető Putnik Lázár (független) polgármestert – és két társát – nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetbe vették.

A valasztas.hu-n olvasható adatok szerint az érvényesen szavazók közül 324-en Bodó Imrét támogatták. Binszki Olivér (független) 291, Ulbert Mónika, a Fidesz-KDNP jelöltje 220, Maczelkáné Minyó Judit (független) 40, Waltrich Csaba (független) 10 szavazatot kapott.

A községben képviselő-választást is tartottak.

Őrtilos

Kelei Zita (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást Őrtilosban, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a legutóbbi választáson is győztes kormánypárti politikus 174, míg vetélytársa, a független Darázsi Szilárd 97 érvényes szavazatot kapott. A képviselőket kilenc független jelölt közül választották ki az őrtilosiak.

A magyar-horvát határnál fekvő község 384 választásra jogosult polgára közül 274 élt a szavazati jogával, a polgármester-jelöltekre leadott voksok közül három érvénytelen volt.

A választásra a képviselő-testület feloszlásról szóló korábbi döntése miatt volt szükség.

Alsónána

Berta Levente László függelten jelölt nyerte a haláleset miatt tartott időközi polgármester-választást a Tolna megye Alsónánán.

A választáson három jelölt indult, Kollár Máté (Fidesz-KDNP) 143, Szetteli Gergőné (független) 14, Berta Levente László 209 szavazatot kapott – közölte Firle-Paksi Anna, a helyi választási iroda vezetőhelyettes az MTI-vel.

A névjegyzékben szereplő 568 választó közül 369-en adták le szavazatukat, három voks érvénytelen volt – tette hozzá.

A választást azért rendezték, mert február 8-án elhunyt Kollár László András, a település korábbi, Fidesz-KDNP-s polgármestere.

Nógrád megye

Nógrád megyében három településen tartottak időközi választást vasárnap, Vanyarcon polgármestert, Nagylócon és Hugyagon pedig új önkormányzatot választottak.

Vanyarcon Szabó Sándor lett az új polgármester. Két független jelölt indult a posztért, 292 voksot kapott Szabó Sándor, aki 2016-tól önkormányzati képviselőként, 2019 óta alpolgármesterként dolgozott, míg Kulik András Krisztiánra 143-an szavaztak. Négy voks volt érvénytelen.

Vanyarcon a tavaly decemberben elhunyt Hrncsjár Mihályné (Fidesz-KDNP) utódját választották meg.

Nagylócon, csakúgy, mint a 2019-es választáson, ezúttal is Szalai Gábort választották meg polgármesterré, két jelölt közül – tájékoztatta az MTI-t Rózsavölgyi Tibor jegyző.

A függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával indult Szalai Gáborra 680-an, a független Hegedűs Sándorra 178-an szavaztak. Az időközi választáson az 1157 választásra jogosult lakosból 858-an vettek részt.

Nagylócon új képviselő-testületi tagokat is választottak, mivel 2021. július 27-én feloszlatta magát a 2019-ben megválasztott héttagú önkormányzat, mert nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel. A nagylóci hat képviselői helyre 32 jelölt volt, valamennyien függetlenek, a korábbi testületből csak ketten nem indultak újra.

Hugyag községben is azért oszlatta fel magát az önkormányzat tavaly június 30-án, mert nem tudtak együtt dolgozni Borda Attila (független) polgármesterrel, aki most nem indult az időközi választáson.

Szabó Klaudia jegyző elmondta: a polgármester-választást a független Baranyai Béla nyerte 143 szavazattal. Rajta kívül három jelölt volt, Bangóné Szilfai Viktória (független) 99, Bodor Gábor (Fidesz-KDNP) 90, Lovas Ilona (független) 62 voksot kapott.

Az önkormányzat négy új képviselőjét 14 jelölt közül választották meg.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, Szamosújlakon, Szamostatárfalván, Császlón és Pátrohán tartottak időközi polgármester-választást vasárnap, két településen független, míg kettőben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték a voksolást.

Pátrohán haláleset miatt járultak a választópolgárok az urnákhoz, az 1394 érvényesen leadott szavazatból a négy független jelölt közül Tóth Sándor 592, Bedó Istvánné 420, Tugya József 369, míg Vass Zsolt 13 szavazatot szerzett – közölte az MTI-vel Császár Angéla jegyző.

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Császlón, Szamosújlakon és Szamostatárfalván lemondás miatt kellett választást tartani. Császlón és Szamosújlakon csak egy-egy jelölt indult a tisztségért: előbbi településen a független Pásztor György 102, utóbbin Bégány Róbert, a Fidesz-KDNP jelöltje 171 érvényes vokssal lett polgármester.

Szamostatárfalván három jelölt közül választhattak a községben élők, a 175 érvényesen leadott szavazatból Király Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb voksot, 124-et, a másik két független induló közül Boros János 26, Porkoláb József pedig 25 szavazatott gyűjtött.

Baranya megye

Bogdásán Vilyevácz Zoltán Pálné, Drávasztárán Matoricz Balázs, Endrőcön Vukovics Klaudia, Fazekasbodán Winkler Tamás, míg Kisdérben Samu Gábor kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi időközi polgármester-választáson Baranyában – közölték a helyi választási bizottságok vezetői az MTI-vel.

Az ormánsági, Sellyével szomszédos Bogdásán a település egyetlen szavazókörében a névjegyzékben szereplő 210 választópolgár közül 122-en adtak le érvényes szavazatot. A három független jelölt közül Boros Szabolcs 29, Fuksz László 18, Vilyevácz Zoltán Pálné pedig 75 szavazatot kapott, így utóbbi lett a falu polgármestere.

A sellyei járásban fekvő, horvát határszéli Drávasztárán öt független jelöltre szavazhatott a 325 választásra jogosult állampolgár. 213 szavaztak érvényesen a falu egyetlen szavazókörében. Matoricz Balázs 69 szavazatot szerzett, őt választották a település polgármesterévé. Dudás Nándorra 45-en, Mátrai Lászlór 15-en, Temesi Erikára 28-an, Varga Miklósra pedig 56-an szavaztak.

A Szigetvártól délre található Endrőcön 292 választó szavazhatott, közülük 187 adott le érvényes voksot a település egyetlen szavazókörében. A posztért induló négy független jelölt közül Éder Balázs visszalépett, Horváthné Lőrincz Éva 41, Orsós Béla 50, míg Vukovics Klaudia 96 voksot szerzett, így utóbbi lett a falu új vezetője.

A Pécsváradtól néhány kilométerre délkeletre lévő Fazekasbodán a két független aspiráns közül Winkler Tamás nyert, 90 szavazatot kapott, Óvári Gergelyre 16-an voksoltak. A település egyetlen szavazókörében a névjegyzékben szereplő 167 választásra jogosult közül 106-an adtak le érvényes szavazatot.

A Szentlőrinc és Harkány között fekvő Kisdér 96 választópolgára a település egyetlen szavazókörében voksolhatott, közülük 69 adott le érvényes szavazatot. A három független jelölt közül Samu Gábort 46 szavazattal választották meg polgármesternek, míg két kihívója, Elek Attila Zsolt 3, illetve Keszthelyi József 18 voksot kapott.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében öt településen tartottak időközi polgármester-választást vasárnap: Bódvalenkén, Igriciben, Szőlősardón, Galvácson és Zádorfalván egyaránt független polgármestert választottak. A szavazást a korábbi vezető lemondása vagy halála miatt írták ki.

Bódvalenkén lemondott a község korábbi vezetője, ezért írták ki a szavazást. Két független jelölt, Beri István és Rusznyák Elemér indult a posztért, közülük választhatott a 132 bódvalenkei. Rusznyák Elemér 131 szavazatot kapott, igy ő lett a polgármester – mondta Varga Vincéné jegyző.

Igriciben három független jelölt, Gombos Katalin, Tenczel Gábor és Tóth Sándor méretette meg magát, 438-an szavaztak. Tóth Sándort 233 szavazattal választották polgármesterré – közölte Burainé Hajdú Éva jegyző. Az időközi választást azért írták ki, mert a korábbi községvezető meghalt.

Szőlősardón szintén a korábbi polgármester halála miatt tartottak időközi választást. A független Ritó László és Tóthné Adorján Andrea Mária közül választhattak a helyiek, Ritó László 43 szavazattal nyert, míg a másik jelölt 37 szavazatot kapott – tudatta Vécsei Vilmos jegyző.

Galvácson is a korábbi településvezető halála miatt írtak ki időközi választást. Itt egyetlen független jelölt, Filó Gergő szállt ringbe, rá 53-an szavaztak – közölte Istenes Ibolya jegyző.

Zádorfalván szintén független jelöltek – Farkas Attila, Szabon Tibor, Ruszó Zoltán, Lázi Csaba és Gulyás Dénes – indultak, a 324 választópolgár közülük választhatott – közölte Nagy János jegyző, hozzátéve: a korábbi polgármester halála miatt írták ki az időközi szavazást. A község új polgármestere Lázi Csaba lett, 80 szavazattal. A második legtöbb szavazatot 77-et, Gulyás Dénes kapta.