Kari Henriksen az országgyűlési választás és népszavazás nemzetközi választási megfigyelőinek angol nyelvű sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelöltek nagyrészt szabadon kampányolhattak, ennek hangvétele ugyanakkor negatív volt.

Hirdetés

Szavai szerint az átláthatóság hiánya, a kampányfinanszírozás elégtelen felügyelete a kormánykoalíciónak kedvezett. A főbb jelöltek közötti viták hiánya jelentősen korlátozta a választók lehetőség arra, hogy tájékozottan dönthessenek – hangoztatta Kari Henriksen.

Problémaként említette, hogy a nők alulreprezentáltak voltak mind a kampányban, mind jelöltként. Úgy vélekedett: ahhoz, hogy a választók megalapozott döntést hozhassanak, nagyon fontos, hogy a jelöltek egyenlően férjenek hozzá a médiához. Kari Henriksen ugyanakkor kiemelte, hogy a megfigyelt szavazóhelyiségek többségében kedvező tapasztalatokat szereztek, kevés jogsértést észleltek.

Mark Pritchard, az EBESZ Parlamenti Közgyűlése küldöttségének vezetője szintén hangsúlyozta, hogy a választást sikeresen szervezték meg, viszont sok hiányosságról beszélt. Úgy fogalmazott: rengeteg korábbi ajánlásuk még nem teljesült.

Korábban írtuk

Arra buzdította a következő kormányt, hogy legyen ambiciózusabb a választási jogszabályok javításában. Úgy vélekedett, hogy a szavazás keretrendszerének megerősítése folyamatos feladat. Mark Pritchard is pozitívumként említette, hogy az emberek higgadtan viselkedtek a szavazóhelyiségekben.

Jillian Stark, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet/Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) megfigyelési missziójának vezetője úgy vélekedett, hogy a választást beárnyékolta a kormánypártok és az állam közötti határ elmosódása. Azt mondta, hogy figyelmesen hallgatták a sokféle álláspontot.

Azért érkeztek, hogy megfigyeljék a választást, nem pedig abból a célból, hogy beleavatkozzanak – jelentette ki Jillian Stark. Úgy értékelt, hogy a népszavazás esetében a jogi keret alkalmatlan volt egy valóban demokratikus folyamat lebonyolítására. Kifogásolta, hogy a választók nem kaptak kiegyensúlyozott tájékoztatást a referendumról.

Ugyanakkor azt mondta, hogy a részvételi arány a magyar szavazók elkötelezettségét bizonyítja. Pozitívumként említette azt is, hogy a választás jól szervezett volt, határozott alternatívák álltak rendelkezésre. Jillian Stark megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban mennyire kiéleződtek az ellentétek.