Educatio Kiállítás az Arénában
Az ingyenes börze várja a felvételi előtt állókat, a pedagógusokat és oktatókat, az oktatási döntéshozókat és mindazokat, akik az oktatás újdonságai iránt érdeklődnek. Az idei rendezvényen „Fókuszban a közoktatás – szakmai fórum” címmel nagyszabású közoktatási előadássorozat is lesz.
2010-ben több mint 140 ezren szerettek volna bejutni valamely egyetemre vagy főiskolára. Nehéz megbecsülni, idén hogy alakul ez a szám, az azonban biztos, hogy az Educatio Kiállítás idén is a segítségére lesz mindazoknak a felvételizőknek, akik – a „Gondolkodom, tehát ott vagyok” szlogen tartalmával azonosulva – tudatos és megalapozott döntést kívánnak hozni a jövőjükkel kapcsolatban.
A Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által szervezett rendezvény több mint egy évtizede fontos tájékozódási pont a felvételire készülők, illetve a továbbtanulni kívánó diplomások számára. Az érdeklődők itt egy helyszínen ismerhetik meg számos hazai felsőoktatási intézmény ajánlatát, érdeklődhetnek a felvételi esélyekről, lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről, a tanulmányi és szociális juttatásokról vagy éppen a kollégiumi elhelyezésről. Akik még nem rendelkeznek határozott elképzeléssel jövendő hivatásukat illetően, azok feltérképezhetik, milyen új képzéseken lehet diplomát szerezni, milyen újdonságok jelentek meg a felsőoktatásban.
A hazai kínálaton kívül számos külföldi felsőoktatási intézmény csábítja külhoni képzésekre a magyar diákokat. Kínálja majd kurzusait többek között dán üzleti akadémia, az egyik legismertebb belga egyetem, ausztrál főiskolák, és még az is megtalálja számítását, aki Abu Dhabiban szeretne továbbtanulni.
A kétnapos szakkiállítás nem csak a felvételizők számára lesz érdekes, hiszen a rendezvény egyedülálló lehetőséget biztosít a pedagógusok, intézményvezetőik és az oktatási újdonságok iránt érdeklődők számára ahhoz, hogy átfogó képet kapjanak az ágazat aktualitásairól. A börze keretében taneszközgyártók és -forgalmazók, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó szervező, illetve kutatóintézetek mutatják be újdonságaikat, így korszerű taneszközökről, módszerekről, kutatási eredményekről, innovációkról, nemzetközi trendekről is lehet információkat gyűjteni.
A rendezvényen idén nem csak a felsőoktatás lesz a középpontban: itt rendezik a Fókuszban a közoktatás – szakmai fórum című előadássorozatot, amelyen a meghívott szakemberek olyan témákat érintenek majd, mint a közoktatási törvény koncepciója, a 2009-es PISA jelentés értékelése, az Oktatási Hivatal jövőbeli szerepe, a tehetséggondozás, az esélyegyenlőség, a pedagógusok jogai vagy a természettudományos képzés jövője. A fórumra várnak minden érdeklődőt. (Bővebb program és részletek: www.educatio.hu)
Az előző évek kiállításainak sikere alapján a szervezők arra számítanak, hogy a két nap során több tízezer látogató keresi fel a több mint 200 kiállítót felvonultató programot. A szervezők 9-től 17 óráig várják az érdeklődőket. A részletes program, a helyszín megközelítése és egyéb érdekességek megtalálhatóak a kiállítás honlapján, a www.educatio.hu/educatio2011 oldalon.