Oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok és oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői hétfőn Budapesten.

Pilz Olivér, aki az oktatási minimum kidolgozását január 28-án, a Kossuth téren tartott demonstráción jelentette be, a Tanítanék nevében kiemelte: azért kezdték el szervezni a dokumentum kidolgozását és aláírását, mert az oktatást nemzeti ügynek tartják, ami közvetlenül vagy közvetve mindenkit érint. Kifejtette: a dokumentum alapvetése, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában, ez ma ugyanis nincs így. Kiemelte az autonómia hiányát, a centralizációt, ami szerinte lényegében ellehetetleníti az oktatást. Szabadságra van szükség az iskolákban – hangoztatta, kiállva a szabadság mellett az iskolák fenntartásában is.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: „egy a dokumentum, egy a zászló”. Kiemelte: a diákokat, a gyermekeket kell a középpontba álltani és fel kell szabadítani az iskolákat.

MTI