– Amikor még azért kellett küzdenie, hogy a termék egyáltalán forgalomba kerülhessen, gondolta-e vajon édesapja, hogy eljutnak idáig?

– Atyám mindvégig hitte, hogy ez valamikor majd így lesz. Nagyszerű tudós volt, aki tisztában volt azzal, hogy milyen értéket alkotott. A biztos tudás erőt adott neki, hogy nagy elszántsággal küzdeni tudjon az ellenséges egészségügyi és politikai hatalommal. És persze sokan támogatták is őt, akik eredményesen használták a készítményét és bíztak benne. Atyámnak nem volt oka kételkedni a Béres Csepp sikerében.

– Mik voltak a csepp történetének főbb állomásai?

– Létrejöttétől kezdve a Béres Csepp különböző életszakaszokat élt meg. 1972-től 1978-ig tartott az úgynevezett tiltott időszak. Ekkor voltak édesapámnak a legkeményebb évei: a hatalom nemcsak nem vett róla tudomást, de keményen támadták is. Rendőrségi eljárás folyt ellene, még kuruzslással is megvádolták. De atyámnak, ahogy ő fogalmazott, nem az volt a feladata, hogy az orvostudomány akkori álláspontját igazolja, hanem arra kötelezte el magát, hogy segítsen az embereken, és kövesse az élet logikáját. Amikor Kósa Ferenc filmrendező egy több mint tízórás filmet forgatott atyámról és a gyógyult betegekről, azt hitték, hogy megváltozik az ellenséges hozzáállás, és felforgatják a világot.

– Nem így történt?

– Bizony nem. A filmet nem engedték még befejezni sem, dobozba zárták, jó, hogy nem semmisítették meg. Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra előkerülhessen. Az ellenségesség nem szűnt meg. Időközben persze egyre többekhez jutott el a cseppek gyógyító híre, és megállíthatatlanul nőtt a Béres Józsefet támogatók tábora. Társadalmi nyomásra végül sikerült elérni, hogy az illetékes hatóságok elvégezzék a kötelező toxikológiai vizsgálatokat.

– Már-már azt hihették, hogy egyenesbe kerül a találmány sorsa, de még mindig nem így lett.

– Sőt, úgy tűnt egyre rosszabb lesz a helyzet. 1977. január 23-án a Népszavában Lukács Mária tollából megjelent egy förmedvény. Az volt a címe, hogy Csodaszer – gyógyítás helyett.

– Mit írt benne?

– A cikkben az Onkopatológiai Kutató Intézet egyik szakvéleményére hivatkozva a szerző ezt írta: „Megállapítást nyert, hogy a B jelzésű oldat (Béres gyógyszere)… az állatok pusztulásához vezet.” A három pont helyén „csak” annyi maradt ki, hogy „a napi dózis 5000-szerese fölötti adagban”. Atyám számára ekkor teljesen egyértelművé vált, hogy a politikának nem érdeke az igazság kiderítése.

– Végül, valahogy mégis megtört a jég, és egy újabb fejezet indult a Béres Cseppek történetében. Ez mikor és hogyan történt?

– A „tiltott” után beköszöntött a „tűrt” időszak. Atyám mögé egyre többen sorakoztak fel, köztük Pozsgay Imre és Nagy László, a költőfejedelem is, akik minden tekintélyüket latba vetették azért, hogy közkinccsé válhasson a Béres Csepp. Az ő elszántságuk is kellett ahhoz, hogy a politika, ha kényszerből is, de végül engedélyezze a cseppek forgalomba hozatalát. Így történt, hogy 1978-ban a Herbária gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményként forgalmazni kezdte. Persze semmit nem tettek az érdekében. Sem fejlesztés, sem hírverés nem történt. A tűrt korszakban az agyonhallgatás volt a stratégia. De a Béres Cseppeket nem lehetett agyonhallgatni. Mert ha az újságok nem is írtak róla, egyre többen alkalmazták.

– Mi hozta meg a végleges áttörést?

– Az 1989-es rendszerváltás, ami lehetővé tette magántársaságok alakulását. Szinte a rendszerváltással egy időben jött létre a Béres részvénytársaság, s atyám saját kezébe vehette készítményének sorsát. Az alapítók elsődleges célja az volt, hogy derüljön ki a Béres Cseppről az igazság, és megkezdték a találmány gyógyszerré törzs­könyveztetését. A Béres Csepp 2000-ben vált gyógyszerré.

– Ez jelentős erkölcsi elégtétel lehetett.

– Azt szoktam mondani, hogy ez volt az, amikor a készítmény rehabilitálódott. 2002 pedig a feltaláló rehabilitálásának az éve – ekkor kapta meg atyám az ország legrangosabb tudományos elismerését, a Széchenyi-díjat. És ha folytatni kívánjuk a sort, azt mondhatjuk, hogy 2008-ban, sajnos már a halála után, a gyógyító ember is rehabilitálódott: szobra bekerült a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba. Most pedig, a már említett hungarikum bizottsági döntés révén, a Béres Csepp kiemelt nemzeti értékké vált. Ezek voltak az állomások, amiken keresztül a kilátástalanságból eljutottunk a legnagyobb sikerig.

– A Béres Cseppet először rákellenes szerként ismerték meg az emberek.

– Igen, így robbant be a köztudatba, s nem véletlenül. Édesapám mindig nagyon szerette a természetet, s amikor végre lehetősége adódott rá, elvégezte el a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet és agrármérnök lett. A hatvanas évek első felében kezdett kutatómunkába Kisvárdán, ahol a burgonya és a dohány vírusos betegségeivel foglalkozott. E kutatómunka során figyelt fel arra, hogy a növények betegségekkel szembeni ellenálló képessége nagymértékben összefügg a talaj tulajdonságaival, egyebek mellett a talaj nyomelem-ellátottságával. Ma ez már triviális, de akkoriban még nem tanították az egyetemen se a nyomelemeket. Atyám szisztematikus mérési eredmények alapján kimutatta, hogy a növénytermesztésben és ennek természetes folyományaként az állattenyésztésben jelentkező, egyre szaporodó bajok gyökerei rendszerint a talaj kedvezőtlenül megváltozott és ma is romló adottságaira vezethetők vissza. Itt elsősorban a változó környezetre, a talaj kizsigerelésére, az átgondolatlan műtrágyázások káros következményeire kell gondolni. Ennek hatására ugyanis az egyes makroelemek mennyisége felhalmozódik, ugyanakkor csökken a legtöbb létfontosságú nyomelem mennyisége és felvehetősége a talajból. Ezek anyagcserezavarokat okoznak, és a betegségekkel szembeni ellenálló képességet nagymértékben rontják. A hiányzó nyomelemek megfelelő pótlásával a problémák többnyire megszüntethetők. Ezeken a megfigyeléseken alapulva jutott el atyám az emberi betegségekhez, az ember legyengült immunrendszeréhez. A daganatos betegségek hátterében mindig valamilyen okból kialakult immungyengeséget lehet találni. Jól működő, ellenálló szervezet önmaga is képes megküzdeni a kórokozókkal. Így van ez az egyszerű náthánál, az influenzánál és a komolyabb betegségeknél is. Ezért alkalmazzák a Béres Cseppet ma is széles körben és eredményesen roboráló készítményként, a rákbetegségek esetében is.

– Az összetétel negyven éve változatlan?

– A fő hatóanyagokat tekintve lényegében igen. Ugyanakkor 2012-ben, a készítmény születésének negyvenedik évfordulóján egy új variánst hoztunk forgalomba, a Béres Csepp Extrát.

– Miben különbözik az új formula a régitől?

– Változnak az idők, a környezeti kihívások is egyre nagyobbak. Ezzel a fejlesztéssel egy modernebb, még hatékonyabb készítmény előállítása volt a célunk. A régi hatóanyagok mellé újak kerültek, illetve az egyik fontos hatóanyag, a cink mennyiségét megnöveltük. Valóban elégedettek vagyunk, és örömmel tölt el bennünket, hogy sokéves munkával sikerült egy nagyon modern, a mai nagyobb kihívásokra is választ adni tudó gyógyszert kifejlesztenünk.

– A részvénytársaság megalakulása óta a Béres Csepp mellett több Béres-készítmény is megjelent. Szám szerint mennyi?

– Ma már több mint hatvan különböző termékkel rendelkezünk, amelyeket 150 különböző kiszerelésben hozzuk forgalomba. A fő termékünk továbbra is a Béres Csepp, ez teszi ki cégünk árbevételének harminc százalékát. Termékeink közös jellemzője, hogy néhány kivételtől eltekintve a Béres Cseppből nőttek ki.

– Ezt hogy érti?

– A Béres Cseppben az a filozófia öltött testet, hogy a létfontosságú nyomelemekre az emberi szervezetnek szüksége van. A nyomelemek kizárólag külső forrásból vehetők fel, mert ezeket a szervezet nem termeli, és sokuk, például a vas is ilyen, nehezen épül be a szervezetbe. Ez a tudás az, ami a Béres Cseppben megjelenik. Egy-egy nyomelemnek rendkívül szerteágazó funkciója van a szervezetben, ezért széles körű a hatás is. De vannak olyan problémák, mint például a csont, a porc vagy a szem betegségei, amelyekre célirányosan is érdemes fókuszálni, és az adott betegségekre célzott terméket fejleszteni.

– Az idő igazolta édesapja munkásságát. A Béres Gyógyszergyár ma saját székházzal, saját gyárral, sikeres termékekkel rendelkezik. Nyolcmilliárd forintos árbevételével és a közel 300 munkatárssal komoly céggé nőtte ki magát. Mi a siker kulcsa?

– Atyámnak az volt a hitvallása, hogy az eredmény eléréséhez a legfontosabbak: az ötlet és a szívós kitartás. Én ma ehhez hozzászámítom a felkészült és elkötelezett munkatársakat. Hosszan tartó sikert csak elkötelezett, jól működő csapattal lehet birtokolni. Boldogok és büszkék is vagyunk rá, hogy ez nekünk megadatik.

Hernádi Zsuzsa