Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Október 24-én még arról tájékoztatták a polgármestert, hogy hat fővel megalakul a frakciójuk, de az október 30-i képviselő-testületi ülésen Mizsei László LMP-s képviselő máris kilépett a frakcióból. Az is látható volt, hogy bár hatpárti koalícióban indultak az önkormányzati választáson, a bizottsági helyeknél az ellenzék nem osztott lapot se a Jobbiknak se a Párbeszédnek, így ennek a két pártnak a jövőben semmilyen képviselete nem lesz az önkormányzatban – írja a Fidesz.

Leszögezhetjük, hogy az eredeti hatpárti koalíció három pártra zsugorodott a választási szövetség felbomlása után. Maradt az MSZP, a DK és a Momentum. Ebből is látszik, hogy itt, a XVI. kerületben, és valószínűleg máshol is az országban, megtévesztették a választókat, és nem valódi, hanem csak látszatösszefogásról volt szó – zárul a közlemény.