Láng Zsolt, a Városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón közölte: a nyilatkozó büntetőjogi felelőssége tudatában juttatta el hozzájuk az erről szóló levelet, amelyben azt is közölte, hogy az abban szereplő állításokat hajlandó megerősíteni személyesen, a városháza ügyet vizsgáló bizottság következő ülésén, illetve a rendőrség számára is.

Hirdetés

A szakember azt is állítja – folytatta a frakcióvezető -, hogy az ügyben érintett Berki Zsolt ingatlanközvetítő tízszázalékos tiszteletdíjat kért az ügylet lebonyolításáért, a szokatlanul magas jutalékot pedig azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is részesülnek a fővárosnál.

A levelet ismertetve Láng Zsolt elmondta: a szerző azt írja, hogy 2021 májusában meghívták a BVFK irodájába egy a főváros által eladásra szánt ingatlanokkal kapcsolatos tájékoztatóra. A befektetésre ajánlott tételek között szerepelt a Városháza is, 40 milliárd forintos ajánlati árral. A tájékoztatón Barts J. Balázs a BVFK vezetője beszélt, aki az ingatlanfejlesztés lehetséges alternatíváit is felsorolta, amiről már tanulmányok is készültek.

Elhangzott, hogy az értékesítések a főváros vezetőinek tudtával, így a főpolgármester tudtával és beleegyezésével történnek, nyilvános pályázat alapján.

A befektetőt érdekelte az ingatlan – folytatta a levél ismertetését a frakcióvezető –, ám egy következő befektetői megbeszélésen kiderült, hogy Berki Zsolt ingatlanközvetítő tízszázalékos tiszteletdíjat kér az ügylet után, illetve azt is közölte, hogy a pályázatok kiírása szükség esetén „testre szabottan” történik.

Ezt követően a befektető fenntartásokat fogalmazott meg Berki igényeivel kapcsolatban, nem kívánták teljesíteni a tiszteletdíjra vonatkozó igényét és a vételi szándéktól elálltak – ismertette a dokumentumot a politikus.

Korábban írtuk

Láng Zsolt szerint a levél súlyos állításokat tartalmaz és megkérdőjelezi Karácsony Gergely főpolgármester minden eddigi cáfoló nyilatkozatát, miszerint a fővárosnak nem állt szándékában a Városháza értékesítése és az egész ügy csak egy, a Fidesz és az orosz titkosszolgálat által szervezett kreálmány. Mindehhez hozzáfűzte, hogy a levél eredeti példányát át fogja adni a nyomozóhatóság részére.

Láng Zsolt azt is közölte: a levél írója azt kérte tőle, hogy a bizottsági meghallgatásig megőrizhesse névtelenségét, ugyanis tart az esetleges nyomásgyakorlástól. Láng Zsolt arra az újságírói kérdésre sem kívánt válaszolni, hogy a levélíró egyike-e azon személyeknek, akiknek a neve a sajtóban már felbukkant az ügy során.

Vizsgálatot indít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Mocsárosdülő ügyében csalás bűntett kísérletének gyanúja miatt – számolt be róla a feljelentést benyújtó ifj. Tényi István a Magyar Nemzet cikke szerint. A lap emlékeztet: a napokban a Bennfentes dokumentumokat hozott nyilvánosságra, miután a főváros tagadta, hogy beépítenék a III. kerületi védett terület nagy részét.

A látványterveken úgy látszik, hogy a Mocsárosdűlő jelentős részének beépítésével számolt a főváros. Mindezek alátámasztják az Anonymus által kiszivárogtatott hangfelvételen Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének mondatait, amelyekben arról beszélt, hogy a védett területen több százezer négyzetméternyi ingatlan épülhetne.

A Mocsarasdűlővel kapcsolatban most az a mondás, hogy ez a része beépülhet, és egy olyan 300 ezer négyzetmétert lehet rátenni

– jelentette ki a felvételen Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója a III. kerületi zöldterületről.