Tanácstalanság érződött a baloldali sajtóban, miután kiderült, Gergényi Péter gyanúsított lett. Néhányan burkoltan, mások kevésbé, politikai megrendelésre célozgattak, s akadtak, akik a nemzeti ünnepen látott rendőri fellépést a gyanúsítás alapjául véve arról értekeztek, bizony Nyugaton is keményen intézkednek a rendzavarókkal kapcsolatban. Ezek a magyarázkodások azonban elég gyenge lábakon állnak.

Az ATV reggeli műsorában például előbb arról esett szó, remélhetőleg nem politikai ügy van a háttérben (amivel persze a nézők fülébe lehetett ültetni a bogarat), majd néhány perccel később ugyanott sikerült is cáfolni a bosszú teóriáját, amikor már Pintér Sándor belügyminiszter és Gergényi korábbi üzleti kapcsolatai kerültek terítékre.

A másik baloldali-liberális módszer a rendőrök fellépésének (így közvetve Gergényi Péter szerepének) mentegetésére az volt, hogy úgy írták le az őszödi beszédet követő eseményeket, mintha csupa vandál törvénysértő állt volna szemben a közrendet őrző hatósággal.

„A kormányzó centrális erő a 2006. őszi tömeges utcai garázdaságot, kicsit fasisztoid törés-zúzást, gyújtogatást hősi eredetmítosszá próbálja stilizálni – írta például múlt héten Szász István a Népszavában – Ezek szerint (…) a rendőrség összetört egy sor autót, kiborította a belváros összes kukáját, felgyújtotta a tv-székházat (és kirabolta annak büféjét), valamint ez irányú ténykedése közben annyira fellelkesült, hogy utcakövekkel megdobálta és nehéz tompa tárgyakkal agyba-főbe verte több mint kétszáz bajtársát. (…) Arra azért ugye emlékszünk, hogy 2006 őszén a gyilkos indulattól, üvöltő zsidózástól dübörgő Kossuth téren Pelczné alelnökasszonytól kezdve Orbán Viktorral bezárólag egy hét minden napján az egész Fidesz-vezérkar gyújtó szónoklatokkal lelkesítette a nagyváros söpredékét?”

Némi objektivitással azonban belátható, a kormányellenes tüntetők kollektív megbélyegzése, illetve az október 23-ai rendőri fellépés párhuzamba állítása nyugati rendőrségek futballhuligánok elleni keménységével szintén nem lehetséges. Révész Máriusztól a szeme világát veszített fiatalemberig számtalan esetben bizonyosodott be, hogy olyanok is áldozatul estek a brutalitásnak, akik a Fidesz békés és törvényes rendezvényén, a jogszabály minden betűjét betartva emlékeztek, sőt akadtak, akik egyszerűen sétáltak egyet a Duna partján vagy a Belvárosban – vesztükre. Mentségnek tehát ez is kevés.

Ráadásul szinte bizonyos, hogy Gergényi mostani meggyanúsítása nem is konkrétan a rendőri brutalitás okán történt. Emlékezetes, a tavalyi kormányváltás után felállt egy parlamenti albizottság, amely a 2006. őszi eseményeket vizsgálta. A parlamenti pártok politikusai nem nyomozgattak vagy találgattak, csupán dokumentált tényekre (pl. azonosító számok hiánya), illetve a rendőrség belső vizsgálatát összegző úgynevezett Ignácz-jelentésre támaszkodtak. Munkájuk végeztével a Demokrata is készített interjút a testületet vezető Gulyás Gergely képviselővel, aki elmondta, három ügycsoportban is feljelentést tettek.

„Az egyik ügycsoport kiindulópontja az, hogy Bene László volt országos főkapitány több olyan esetben nem indított fegyelmi vizsgálatot, ahol ez indokolt lett volna. Az Ignácz-bizottság jelentése annak idején nagyon súlyos szakmai hibákra, illetve bűncselekménygyanús esetekre mutatott rá a tévéostrom kapcsán. Annyira súlyosak voltak ezek a szabálytalanságok, hogy maga Bene László kérte fel az ORFK fegyelmi osztályát, legyenek kedvesek minősíteni az Ignácz-bizottság jelentését büntetőjogi szempontból. Ez megtörtént, több esetben nevesített bűncselekmény gyanújának tényállását állapították meg, ezután azonban a főkapitány nem tett semmilyen lépést. (…) Emlékeztetett arra, hogy amikor Gergényi Péter nyugdíjazását kérte, akkor ezt ő és az illetékes miniszter is támogatta, azonban Gyurcsány Ferenc magához kérette Gergényit, és Bene László feje fölött is átnyúlva maradásra bírta. Bene László ezt úgy értékelte, hogy ilyen politikai védelem mellett felesleges bármilyen vizsgálatot lefolytatni. (…) A másik ügycsoport, amivel kapcsolatban feljelentést tettünk, a tévészékház ostroma volt. (…) Ami büntetőjogi felelősséget is felvethet, az az, hogy a rendőrök azelőtt hagyták el a székházat, hogy az ott dolgozókat biztonságosan kimenekítették volna. Pedig az ő elsődleges feladatuk nem a falak, hanem az emberek védelme lett volna, ennek nem tettek maradéktalanul eleget. A harmadik terület pedig, ahol feljelentés született, az azonosító számok hiánya. Abban természetesen nem lehet vita, hogy ez önmagában is jogsértő volt, hiszen a rendőrségi törvény előírja a viselését. Mi annyival mentünk tovább, hogy megvizsgáltuk, volt-e összefüggés ezen jogsértés, illetve a szolgálati fegyelem sorozatos megsértése között. Szakértők egyértelműen azt mondták, hogy van, ráadásul mint tapasztaljuk, a felelősségre vonást is jelentősen megnehezíti, sok esetben lehetetlenné teszi.”

A feljelentések tényén túl akkoriban az is napvilágot látott, hogy a Debreceni Katonai Ügyészségre kerül az ügy. A vidékre helyezés logikus is volt, hiszen többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság legmagasabb vezetőit érintő eseményeket kell objektíven megvizsgálni.

Mindezekből következően, bár hivatalos közlés nem volt a Gergényi ellen felhozott vádakról, kilencvenkilenc százalékos biztonsággal kijelenthető, a Gulyás Gergely által említett ügycsoportok érinthetik az egykori „Vasprefektust”.

– Engem sem tájékoztatott a katonai ügyészség arról, pontosan milyen ügyben hallgatták ki Gergényi Pétert, de ez nem is volt kötelességük. Én már akkor, amikor az albizottsági munka lezárásakor megtettem a feljelentést, elmondtam, a politikusok szerepe ott véget ért, az igazságszolgáltatás feladata a részletes vizsgálat és a döntés meghozatala – mondta a volt budapesti rendőrkapitány két héttel ezelőtti kihallgatása után Gulyás Gergely.

– A három ügycsoportból elvben kettő érintheti Gergényi urat, egyrészt az azonosító számok hiánya, hiszen ő több alkalommal is helyszínparancsnok volt, másrészt a tévészékház ostromával kapcsolatos esetleges törvénysértések kapcsán merülhet fel a szerepe – tette hozzá a fideszes politikus.

A Gergényi Péter elleni vádak tehát csak sejthetőek, egy valami azonban bizonyos: a balliberális sajtóban emlegetett „vandál csőcselék” viselkedése semmiképpen sem lehet magyarázat, ha bebizonyosodna, hogy a Gyurcsány Ferenc által maradásra bírt, Demszky Gáborék által pedig kitüntetett volt főkapitány valóban törvényt sértett.

Bándy Péter