Egy román szociáldemokrata képviselő betiltaná a hasonló megmozdulásokat
A Duna központi stúdiójából nagyjából a menet indulása után egy órával azt jelentették be, hogy a menet résztvevőinek létszáma már százezer felett van.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke a tévének Rétyen nyilatkozva úgy reagált: úgy látszik, ez a képviselő azért jött a parlamentbe, hogy mindennap feljelentse a magyarságot, az RMDSZ-t. „Ne rontsuk el a jó hangulatot” – mondta a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Diaconu közleményét kommentálva.
Az RMDSZ alelnöke azt mondta, hogy számára két üzenete van a megmozdulásnak. Az egyik az, hogy minden magyar szíve együtt dobban, a másik pedig, hogy nincs lehetetlen.
Kiemelte: Brüsszelnek muszáj meghallania üzenetüket, mert – mint mondta – ott az állampolgári kezdeményezés nem csak a magyarokról szól. Száz nemzeti kisebbség él Európában, amely százmillió európai uniós állampolgárt jelent – fejtette ki az RMDSZ alelnöke, hozzátéve: azt tervezik, hogy jövő tavasszal szerte Európában, de több mint 7 országban biztosan aláírásgyűjtési akciót indítanak. Céljuk, hogy az Európai Unió alapokmányaiban is megjelenjen az őshonos kisebbség joga az anyanyelv használatára.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak vasárnap Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követeli. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány egy román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában, köztük Budapesten tartanak szimpátiatüntetést.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítették.
(MTI)