„Egybe ért” a két ülésnap
Az éjjel folyamán elnöklő szocialista Ujhelyi Istvánt a fideszes Lezsák Sándor alelnök váltotta a pulpituson, ő jelentette be, hogy a vita folytatódik.
Az ülésteremben mindvégig többségben lévő MSZP-frakció a vita során többször is amellett tette le voksát, hogy a Ház mintegy száz szakaszban tárgyalja az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat. Az ülést levezető Ujhelyi István azonban ezekből reggelig mindössze egyet tudott lezárni.
Lezárás vagy elnapolás lehet a munka törvénykönyve vitájának sorsa
Az Országgyűlés házszabálya értelmében lezárás vagy elnapolás lehet a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitájának sorsa, amennyiben a kormánytöbbség nem szeretné, hogy csak több órás csúszással kezdődhessen el a jövő évi költségvetés fő számairól szóló szavazás.
A házszabály kimondja, hogy a napirendi pont tárgyalásának elnapolását az előterjesztő, jelen esetben a kormány javasolhatja. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Ha az előterjesztő az elnapolást követő nyolc napon belül nem kéri a vita folytatását, a javaslatot visszavontnak kell tekinteni.
A vita lezárására vonatkozó javaslat ugyanakkor a szavazásnál megelőzi az elnapolásra vonatkozó előterjesztést – áll a házszabályban, amely kitér arra is: ha az indítványhoz – részletes vitában a tárgyalás alatt álló részhez – valamennyi képviselőcsoportnak, illetve az elsőként szólásra jelentkezett független képviselőnek lehetősége volt álláspontja kifejtésére, az indítvány előterjesztője vagy legalább tíz képviselő írásban javasolhatja a vita lezárását. Az Országgyűlés e kérdésben vita nélkül határoz.
Részletes vita esetén a vita lezárása csak a tárgyalás alatt álló részre vonatkozhat, márpedig a munka törvénykönyve esetében mintegy száz ilyen van.
(MTI)