Hirdetés

Péntek délelőtt adták le az ellenzéki politikusok a Városházán Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti ajánlásait. Ott volt az MSZP, a Momentum, a DK, a Párbeszéd és az LMP egy-egy képviselője.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a közös sajtótájékoztatón bejelentette: nem hagyják abba az aláírások gyűjtését.

Ajánlásgyűjtésnek álcázott adathalászatot folytat Karácsony Gergely – ezt mondta még szerdán Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt. Arról beszélt: riválisa annyi ajánlóívet vett fel, amelyeken akár

a szükséges aláírások tizennégyszeresét is össze lehetne gyűjteni.

Puzsér Róbert szerint Karácsony célja, hogy megszerezze az ellenzéki választók adatait. Ezért panaszt tett a választási bizottságnál.

A helyszínen ezt követően élénk vita alakult ki Puzsér Róbert és a sajtótájékoztatón váratlanul megjelenő Barabás Richárd között. A Párbeszéd szóvivője vádaskodásnak nevezte a publicista által elmondottakat.

Puzsér arra utalt, hogy a fénymásolt íveken Karácsony – törvénytelenül – megőrizhetik az adatokat. Barabás Richárd szerint viszont biztonsági tartalékként vették fel az íveket és mindent jogszerűen csinálnak.

Az M1 Híradója pénteken szerette volna megtudni az ellenzéki politikusoktól, hogy mit szólnak Puzsér Róbert adathalászattal kapcsolatos szavaihoz, de egyikük sem kívánt nyilatkozni.

Az üggyel kapcsolatban a Századvég vezető elemzője az M1 Ma este című műsorában azt mondta: az ajánlóívek további gyűjtése esetében felmerül a kérdés, hogy miért teszik. Ha ugyanis leadták már az ajánlásokat, akkor semmi szükség nincs rá – mondta Palóc André.

Puzsér Róbert és Barabás Richárd vitájával kapcsolatban azt mondta: az eset azt mutatja, hogy

az ellenzéki oldalon továbbra sincs egyetértés,

még olyan kérdésekben sincs, mint az ajánlóívek további gyűjtése.

A szakértő szerint az ellenzék előzetes azon elgondolása, hogy minden nagyobb településen egy fideszes jelölttel szemben egy közös ellenzéki jelöltet állít, egyelőre nem valósul meg. Néhány helyen, ahol az volt a terv, hogy egy párt által támogatott jelölt indul majd el, ott most az látható, hogy a jelöltek mögé civil szervezetek álltak be – mutatott rá.

Palóc André kitért a DK pozíciójára is. Úgy tűnik, hogy a Demokratikus Koalíció európai parlamenti választásokon elért eredményének lendülete még most is tart az ellenzéki oldalon, hiszen

az ellenzéki összefogás legdominánsabb pártja.

Gyurcsány Ferencék célja, hogy a baloldalon vezető szerephez jussanak, és azt megtartsák. Abban nem gondolkodnak, hogy a Fideszt országosan utolérjék, hiszen az nem lenne egy reális cél – állapította meg.