Hirdetés

Az Egyesült Királyság tagsága január 31-én szűnt meg, de a kiválási megállapodás értelmében az év végéig tartó átmeneti időszak alatt alig változik valami, viszont az Egyesült Királyság már nem vehet részt az uniós döntéshozatalban. Az átmeneti időszak meghosszabbítható, de ettől Boris Johnson brit kormányfő egyelőre mereven elzárkózik.

Trócsányi László azt mondta: az igazi nehézségek most kezdődnek. Nagy kérdés hogy alakulnak a jövőbeli kapcsolatok. Boris Johnson azt mondta 11 hónap alatt szeretné levezényelni a tárgyalásokat. Fontos témák között említette az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását. Ezek mindkét fél – Nagy-Britannia és az Európai Unió számára is – nagy jelentőségűek.

A politikus szerint nagyon komoly tárgyalások következnek. Kérdés, hogy az EU egységben tud-e maradni vagy megjelennek a tagállami érdekek – jegyezte meg.

Trócsányi László kitért arra is, hogy az EU, illetve Európa jövőjéről is vitákra kell készülni. Ebben meg kell hallgatni a közepes és a kis országok véleményét is – jelentette ki a fideszes politikus.