Fotó: MTI/Mohai Balázs, archív
Hirdetés

Varga Judit hangsúlyozta, az áldozatsegítő központok továbbra is üzemelnek, a kijárási korlátozások pedig nem terjednek ki azokra, akik segítségért folyamodnak.

Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett áldozatsegítő központok, valamint az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámon elérhető áldozatsegítő vonal a koronavírus-járvány ellenére is üzemelnek és támogatásban részesítik a hozzájuk forduló áldozatokat – fejtette ki.

Kiemelte, a központok munkatársainak célja a járvány ellenére sem változott: az a legfontosabb, hogy az áldozatok azt érezzék, nincsenek egyedül és megkapják a szükséges támogatást.

„A bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak megsegítése továbbra is elsődleges fontosságú az Igazságügyi Minisztérium számára, hiszen 2020 az áldozatsegítés éve a minisztériumban” – fogalmazott.

Varga Judit fontosnak nevezte, hogy a veszélyhelyzetben bevezetett kijárási korlátozások nem vonatkoznak azokra, akik ilyen helyzetben állami segítségért folyamodnak. Megjegyezte továbbá, hogy az áldozatsegítő központok minden nap várják a hozzájuk fordulókat, de a kormányzati intézkedésekre tekintettel azt kérik, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel munkatársaikat.