A törvények értelmében a Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök jelölésére a köztársasági elnök nevezi ki. A…

Gepostet von Orbán Balázs am Freitag, 4. September 2020
Hirdetés

A törvények értelmében a Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök jelölésére a köztársasági elnök nevezi ki. A parlamentáris demokráciánk hagyományait szem előtt tartva azonban – annak ellenére, hogy a jelölés joga csak a miniszterelnököt illeti – előzetes konzultációt kívántunk tartani. Ezért tegnap a Miniszterelnökség nevében hétparti egyeztetést hívtam össze, amelyen meghallgattuk (volna) valamennyi párt, így az ellenzéki pártok javaslatait is – tudatta Facebook-oldalán Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az együttműködés és a normalitás teljes elutasítása jegyében a DK el se jött, s jól láthatóan a gyurcsányi retorziótól félő többi ellenzéki párt egyetlen épkézláb jelöltet sem tudott megnevezni, illetve egyetlen egy olyan általános szakmai követelményt sem tudtak vagy akartak meghatározni, ami alapján a miniszterelnök döntését segíteni lehetne – ismertette az államtitkár.

Jól láthatóan újra ismétlődik a tavaszi menetrend, amikor hiába tárgyalna és működne együtt a Kormány, ők a saját kormányellenes radikálisaik által fogott tömörülés. Kár érte! – értékelt Orbán Balázs.

Korábban írtuk