Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A műsorvezetők egyebek mellett a hétfőn Washingtonban tartott amerikai-magyar csúcstalálkozóról kérdezték a magyar diplomácia vezetőjét, aki válaszában emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok Magyarország stratégiai szövetségese, emellett legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unió után és a második legnagyobb befektető is.

A Fehér Házban tartott egyeztetés nagyon fontos volt Magyarország számára, és egyértelműen mutatta a két vezető között működő „kémiát” – emelte ki Szijjártó Péter.

A tárgyalás hangvétele barátságos és fesztelen volt, a szűk körű megbeszélés az ilyenkor szokásosnál jóval tovább tartott – hangsúlyozta.

A miniszter arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok és Magyarország ugyanazon az oldalon áll, ha arról van szó, hogy Izraelt illetően tisztességes és kiegyensúlyozott álláspontra kell helyezkedni.

Úgy vélte, hogy az Európai Unió számos témában nem ilyen álláspontot foglal el, és Magyarország ilyenkor kész megtörni az egységet, és vétót emel.

Szijjártó Péter példaként hozta fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, ahol Magyarország szintén többször szembehelyezkedett a többséggel, ha az nem foglalt el kiegyensúlyozott álláspontot szerinte Izraelről.

Felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy Magyarország nemrégiben kereskedelmi képviseletet nyitott Jeruzsálemben.

Kérdésre válaszolva azt mondta, egyelőre nincs napirenden, hogy a nagykövetséget is átköltöztessék Tel-Avivból.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország Izraellel is stratégiai szövetséget és baráti kapcsolatokat ápol.

Az antiszemitizmussal szemben a zéró tolerancia politikáját alkalmazza, és „büszke is lehet ennek eredményeire”. A holokauszttagadásért Magyarországon börtön is járhat, továbbá a kormány nemcsak Magyarországon, hanem a határokon kívül is támogatja zsinagógák újjáépítését, felújítását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.