A hétköznapokon mind többen pattannak nyeregbe, kerékpáros országjárásra is egyre bátrabban kerekedhetnek fel az akár kisgyermekes családok, baráti társaságok – tették hozzá.

Hirdetés

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban több mint 60 kilométernyi kerékpárút készült el idén 10 milliárd forint értékben. Megépült az EuroVelo6 nemzetközi kerékpáros összeköttetés teljesen új Budapest-Dunakeszi szakasza. A túlparton, Szentendre felé már tavaly óta járható a rendbe tett bicikliút. A közelmúltban Gönyű és Komárom között is megkezdődött a kivitelezés. A Duna-menti kapcsolat minden része Rajkától Százhalombattáig végig legalább előkészítés alatt áll – írták.

Ősszel elkészült a fővárostól a magyar tengerig tartó összeköttetés első szakasza Biatorbágy és Etyek között. Több mint 32 kilométeren értek célba a Balatoni Bringakör korszerűsítését szolgáló munkák 2021-ben. A tókerülő út egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjét is sikerült megtalálni idén. A tervek szerint jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz. Részben új nyomvonalon létesült szemet gyönyörködtető tájon haladó kerékpárút Győrtől a világörökségi, szakrális és történelmi helyszín Pannonhalmáig. Ennek déli végpontja és Balatonfüred között már korábban kijelölték a biciklizésre ajánlott túraútvonalat – áll a közleményben.

A keleti országrészben a felújított tokaji Erzsébet királyné híd gyarapodott kerékpáros és gyalogos konzolokkal. A fejlesztésben elkészült az egészen Nyíregyházáig vezető kerékpárút még hiányzó, rövid szakasza is. A világhírű borvidék saját kerékpáros köre jövő nyárra bebarangolható lesz. Jó minőségű, vadonatúj szakaszokon kerekezhetünk tavasz óta Vámospércstől a nyírábrányi határig. A nagyprojektek mellett jellemzően önkormányzati fejlesztésekben százas nagyságrendben valósulnak meg további fejlesztések az ország minden részében – tették hozzá.

A környezetbarát közlekedési módok együttműködése jegyében a MÁV-Volán csoport is többféleképpen könnyíti meg a biciklis kirándulásokra vonattal, busszal utazók dolgát. A vasúttársaság a kedvezményes jegytípusok bevezetése mellett hét Bz mellékkocsit épít át nagy befogadóképességű kerékpárszállítóvá. Az IC+ kocsik forgalomba állásával a belföldi InterCity-hálózat nagy részén is lehetővé vált a kerékpárszállítás. A Volánbusz 2021-ben a Budapest és Mátra között közlekedő egyes járatain próbálta ki a járművei hátfalára szerelt, három biciklit elbíró szállítóeszközöket. A tapasztalatok kiértékelése után az autóbuszos kerékpárszállítási lehetőség kiterjesztése várható – írták.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: „a kormány 2030-ra 15 ezer kilométerre tervezi növelni a kiépített és kijelölt kerékpárutak összes hosszát. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg mintegy 850 kilométernyi szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal. A tavalyi esztendő népszerű újdonsága volt a Magyar Közút beruházásában Esztergomnál tesztelt világító kerékpárút. Az innovatív megoldás bevált, ezért a fejlesztő hazai kisvállalkozás kísérleti jelleggel megkezdte a világító burkolatjelek festését is. A Tát-Nyergesújfalu és Zalaegerszeg-Zalalövő közötti kerékpárutakon már idén végeztek a munkálatokkal. A technológia próbaüzeme jövőre további szakaszokon folytatódik”.

Korábban írtuk