Fotó: KKETTKK KÖZALAPÍTVÁNY
Hirdetés

– Harminc éve kivívott szabadságunk ma olyan, amilyenre 1989-ben is vágytunk?

– Szabadságra vágytunk, amit a kommunista diktatúra negyvenöt éve elvett tőlünk. Ezt 1990-ben sikerült is elérnünk. Állampolgárok lettünk lakosság helyett, szabadon választhatjuk meg az országunk vezetőit, és megvan az összes szabadságjogunk. Él és virul a sajtó- és véleményszabadság, mindenki szabadon azt beszél, amit akar. Erre vágytunk, ezt akartuk.

– Azok a vágyak, amelyek 1989-ben megfogalmazódtak bennünk, maradéktalanul megvalósultak? Ha nem, hol a legnagyobb a kontraszt az akkori vágyaink és a valóság között?

– A szabadságvágy mellett azt akartuk, hogy olyan minőségű életet éljünk, mint amilyet a nyugat-európaiak. Idealizáltuk őket, és azt gondoltuk, ezt rövid időn belül megvalósítjuk. Ám a vágyainknak ebben a tekintetben a valóság gátat szabott. Hatalmas államadósságot cipeltünk a vállunkon, amely beszűkítette a gazdaságpolitikai lehetőségeinket. Az állami tulajdont magántulajdonná kellett alakítanunk, hirtelen, sokkszerűen. A vállalatainkat, termelőüzemeinket kénytelenek voltunk dobra verni, piacainkat külföldi befektetők vásárolták meg. Másfél millióan elvesztették az állásukat, kettészakadt a társadalom, a hatalmas veszteségeket elszenvedők álltak szemben egy szűk elittel, akik a rendszerváltoztatás nyertesei voltak. Szürreális módon azokkal, akik már a pártállamban is nyertesek voltak, akik így lettek elsőkből elsők.

Korábban írtuk


– Tényszerűen ír a rendszerváltozás kül- és belpolitikai előzményeiről, a nemzetközi összefüggésekről, arról, hogy Nyugat-Európa valójában nem akarta, hogy véget érjen a szovjet birodalom, és még szurkolt is a kelet-euró­paiaknak, hogy a szocialista kísérlet sikerrel járjon. Miért nem örült Nyugat-Európa a függetlenségünknek?

– A két világháborúban eldőlt, hogy Európát nem Németország fogja vezetni. Viszont a nyugat-európai hatalmak azzal is tisztában voltak, hogy Amerika és a szovjetek segítsége nélkül nem tudták volna legyőzni a németeket. A nyugat-európai vezetők tartottak tőle, hogy Németország újra egységes lesz, és ők nem tudnak ellensúlyt képezni európai dominanciájával szemben. Ráadásul Amerika támogatta a német újraegyesítést. Ezért a nyugat-európai országok nem voltak érdekeltek abban, hogy a szovjet birodalom megszűnjön, és ezt nem is titkolták. Giulio Andreotti olasz miniszterelnök ellenezte a szovjet csapatok kivonását, Margaret Thatcher brit miniszterelnök pedig felszólította a Szovjetunió nemzeteit, hogy maradjanak lojálisak a szovjet birodalomhoz. A német egység visszaállította azt a birodalmat a kontinens közepén, amelynek a gazdasági és demográfiai ereje alapvetően meghatározza Európát. Az ettől való félelmük tehát nem volt alaptalan.

– Ezek szerint illúzió, hogy Nyugat-Európa tárt karokkal várt minket, és egyenrangú félként tekintett ránk?

– Soha nem tekintettek ránk egyenrangú félként. A felvilágosodás óta abban a tudatban vannak, hogy Európának ez a része fejletlen, barbár, és majd ők jól megmutatják nekünk a haladás irányát. Nekik mi csak arra vagyunk jók, hogy a piacainkat felvásárolják, és a képzett munkaerőt kiszivattyúzzák. Nem sok szó esik arról, hogy a második világháború alatt hogyan gondolkodtak a nácik a lengyelekről. Az volt a céljuk, hogy a lengyelek csak az általános iskola első négy osztályát végezzék el, hogy csak alapfokon tanuljanak meg írni-olvasni. Nem véletlen, hogy az oroszok is a lengyel értelmiséget végezték ki Katinyban. Minket is ugyanúgy szolganépnek tekintettek, és ez a felfogás nem változott azóta sem.

Fotó: KKETTKK KÖZALAPÍTVÁNY

– Ahogy fogalmaz, a nemzeti szuverenitás visszaszerzésének akarása sokkal jelentősebb szerepet játszott a szovjet birodalom szétporlasztásában, mint ahogyan azt sokan láttatni akarták.

– A nemzeti eszme a XIX. század közepétől hozta létre a nemzetállamokat, amelyek már akkor szembementek az osztályalapú társadalom elméletével. Marx szerint a társadalmak története osztályharcok története. Én viszont azt állítom, hogy az osztály-hovatartozást mindig felülírja a nemzethez való tartozás. Főleg, mert a munkások sokkal inkább álltak a nemzet pártján, mint a felsőbb társadalmi rétegek, az arisztokrácia és a nagytőkések jó része mindig nemzetek feletti volt. A szovjet birodalom is nemzetfelettinek tételezte magát, de amint lazult a terror, amellyel a birodalmat működtették, előtérbe kerültek a nemzeti különbségek, és a nemzeti gondolat egyre jobban megerősödött. Az a nemzeti gondolat, amelyről Nyugaton azt hirdették, hogy a Szovjetunió már meghaladta, mert a birodalmán belül nem számítanak a különbségek, váratlanul feléledt. A szovjet birodalmat az antikommunizmus győzte le és a nemzeti szuverenitás gondolata szaggatta szét.

– Az antikommunista forradalom után négy évvel hogyan térhettek vissza a kommunisták? Miért állt a Nyugat a posztkommunisták oldalára?

– Sok illúzióval le kellett számolnunk. Az első négy év a kifosztásunkról szólt, és ennek következtében reményvesztetté váltunk. A Nyugat felvásárolta a teljes magyar médiát, és a posztkommunisták szolgálatába állította. Ők maguk pedig azonnal a Nyugat kiszolgálói lettek. Azt hangoztatták, hogy az első konzervatív kormány hozzá nem értése miatt nem élünk jól, de ők a szakértelmükkel majd megteremtik a jólétet. Ezért választották őket újra 1994-ben. A választók azonban hamar rájöttek, hogy a posztkommunistáknak sincs a zsebükben a bölcsek köve, és ahogy a múltban, úgy most sem értenek máshoz, csak a megszorításhoz. A választások sokszor a negatív indulatokról szólnak, olyankor csak az számít, hogy leváltsák a hatalmon lévőket. Ezért is különleges, hogy 2010 óta háromszor is megválasztották ugyanazt a kormányt. Ez azt jelenti, hogy a választópolgárok elégedettek az Orbán-kormányok teljesítményével.

– A nemzeti eszme reneszánsza szétszakíthatja-e ugyanúgy az EU-t, mint a szovjet birodalmat?

– Az EU legnagyobb erénye, hogy szuverén nemzetállamok gazdasági társulásaként jött létre, és úgy is működik. Amíg megmarad ilyennek, és nem akar egy központilag irányított birodalommá alakulni, addig nem fog szétbomlani.

– Ezek szerint még nem az Európai Egyesült Államok felé haladunk?

– Szerintem nem. Lehet, hogy a globalista elit erre vágyik, mert ha központi struktúrát hoznának létre, akkor könnyebben tudnák érvényesíteni az érdekeiket. De az egyszerű ember nem globalista. Minél alacsonyabb valakinek a fizetése, a társadalmi státusa, annál inkább lokális. A globalisták váltogatják a lakhelyüket, hol Európában, hol Amerikában dolgoznak, és mindenütt ugyanolyan luxuskörülmények között élnek. A pénz ad nekik társadalmi megbecsülést, míg a hétköznapi ember számára elismertséget csak a lokális közösség tud nyújtani. Az elitnek mindig mások az igényei, mint a társadalom nagy részének.

– Miért magas Magyarországon és egész Kelet-Európában az EU támogatottsága?

– Negyvenöt éven át azt éltük meg, hogy ki vagyunk parancsolva Európából, és egy olyan birodalom részévé kellett válnunk, amelyet nem tekintettünk teljesen európainak. Mindig úgy éreztük, hogy annak az Európának a része vagyunk, amit Nyugat-Európa képvisel. Az uniós felvételünket történelmi jóvátételként fogtuk fel: visszakerültünk oda, ahová mindig is tartoztunk. Hogy ennek Nyugat-Európa nem örült, és valójában nekik teljesen mindegy, EU-tagok vagyunk-e, vagy sem, azt csak mostanában értettük meg. Ez egy egyoldalú szerelem a mi részünkről.

– „Nyugat-Európa még mindig a XX. század második felében él. 1945-öt tekinti a nulladik órának. Mi 1989-et. Mi a XX. századot harminc évvel ezelőtt felszabadultan és boldogan magunk mögött hagytuk, és átléptünk a XXI.-be. Előbbre tartunk, mint ők” – írja könyvében. Mit jelent nekünk ez az előny?

– A nyugat-európaiak úgy gondolják, nincs mit tanulniuk az 1945 előtti történelemből, mert 1945-ben új időszámítás vette kezdetét, amelyik jól működő társadalmakat hozott létre náluk. Számunkra pedig azért 1989 a nulladik óra, mert akkor nyertük vissza a szuverenitásunkat, és hoztuk létre a demokratikus nemzetállamunkat. Mi a XXI. század körülményei között rendezkedtünk be, tudjuk, mit jelent helytállni az újabb és újabb feltételek között. Ők az 1945–90 közötti időszakban nagyon elkényelmesedtek. Az Amerikai Egyesült Államok védőernyőt húzott a fejük fölé, a Marshall-segélyből újjáépítették a gazdaságukat, a piacok megszerzésében is az amerikaiak segítettek. Elszoktak attól, hogy felelősséget vállaljanak. Nekünk 1945 és 1989 között megszorítások és reformok jegyében kellett alkalmazkodnunk. Azóta újra kellett tanulnunk a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot, majd az uniós szabályokat, de a 2008-as gazdasági válság után a saját erőnkből kellett talpra állnunk. Mi állandó tanulásban vagyunk, a nyugat-európaiak azt hiszik, ők már mindent tudnak. Ezért érte sokukat nagyon rossz állapotban a pandémia. Erre azt tudták kitalálni, hogy hatalmas hiteleket vesznek fel. Hogyan fogják visszafizetni a változtatás képessége nélkül? Az 1945–90 közötti jó világnak vége, ideje nekik is átlépniük a mába.

Fotó: KKETTKK KÖZALAPÍTVÁNY

– Könyvében azt írja: „Eléggé feldob a gondolat, hogy ezúttal én ülök majd a Duna-parton a kávémat szürcsölgetve, és drukkolok a »fejletteknek«, hogy sikerüljön nekik a tökéletes társadalom megvalósítása, pont úgy, ahogy ők szorítottak nekünk […] úgy félszáz éven keresztül az átkosban.” Milyen ez a tökéletes társadalom?

– Mivel úgy tűnik, a liberalizmus már nem működik, egyfajta neomarxista reneszánsz kezd kibontakozni még Amerikában is, ahol előtte soha nem volt jelen. Egyenlőséget és igazságosságot akarnak, de saját maguknak is ellentmondanak. Ugyanis ha mindenki egyenlő, akkor a bőrszín nem számít. Az igazságosság sem tud érvényesülni, ha különböző privilégiumokat követelnek meg bizonyos társadalmi csoportok számára. Érvénytelenítik azokat a klasszikus liberális alapértékeket is, amelyeket mi meghatározóan fontosnak tartunk, mert negyvenöt évig nem volt benne részünk. Gondolok például a szólás- és véleményszabadság korlátozására. Nagyon hatékonyan és manipulatívan népszerűsítik ezeket a régi-új gondolatokat a közösségi hálón, a televíziós csatornákon, a filmekben. Sokkal ügyesebben, mint ahogy a szovjetek csinálták. Nekünk egyelőre nincsenek meg az eszközeink, hogy ezt a kulturális nyomulást kivédjük, de remélem, mi már immunisak vagyunk a marxizmus újraformázott változatával szemben. Miután mi két totális diktatúrát is kitapasztaltunk, tele van a hócipőnk az utópista ígéreteikkel. A Nyugat mindig is önhitt volt, és nem érdekelte, hogy min mentünk keresztül mi, nem kíváncsiak arra, hogyan éltük meg a kommunizmust.

– Mi a 2022-es választások tétje?

– Századunkban kiszámíthatatlan folyamatok zajlanak, ezért különösen fontos, hogy legyen egy nagy támogatottságú kormánya Magyarországnak, amelyik a magyar nemzeti érdekeket hatékonyan képviseli. Az Orbán-kormány a nemzeti érdekképviselet kormánya. Egy dolgot már megtanultunk a XX. századból: a magyar nemzeti érdekek képviseletét mástól nem várhatjuk, csak magunktól. A tét az, hogy vajon nemzeti kormányunk lesz-e, vagy pedig olyan, amelyik brüsszeli éltanulóként teljesíti a Nyugat birodalmi elvárásait.