A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett:

Hirdetés

Az elmúlt években egyre gátlástalanabbul és egyre szélesebb körben avatkoztak be külföldi hatalmak, spekulánsok hazánk belügyeibe, – akár választási folyamatokba is –, emellett aktív lejárató tevékenységet folytattak Európa-szerte Magyarország ellen.
Tették ezt álcivil szervezeteken, megvett politikusokon és a magát függetlennek nevező médián keresztül

– tette hozzá a frakcióvezető. Rámutatott: a finanszírozók saját pénzügyi, gazdasági, ideológiai és politikai érdekeiket akarták érvényesíteni a befolyásolási kísérletekkel.

Ezek visszaszorítása érdekében – amerikai mintára – több új szabályozást vezetünk be, melyek közül egyet az alaptörvényben is rögzítünk
– jelentette ki Kocsis Máté.

Korábban írtuk

Az alaptörvény módosításának második része: „Más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár Magyarország területéről törvényben meghatározott feltételek esetén kiutasítható, ha tevékenysége Magyarország nemzeti szuverenitását, közrendjét, területi integritását vagy biztonságát veszélyezteti”

– ismertette a frakcióvezető az alaptörvény XIV. cikkét.

Az ország szuverenitása nem játék! – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.