Fotó: MTI/Sóki Tamás

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába.

Nem engedhető meg, hogy a migránsok behurcolják és szétterjesszék a kórt – ami ellen már hónapok óta folyik a küzdelem -, mert az gyakorlatilag az ország leállásához vezetne – hangsúlyozta a politikus.

Emlékeztetett, „éppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot, és az illegális bevándorlók jól szervezetten, vezetetten, illetve felkészülten megostromolták a röszkei határátkelőhelyet”. Ennek hatására mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi – határőrizeti feladatokat ellátó rendőrökkel közösen – a déli határt; munkájukat 180 gépjármű is segíti, valamint minden olyan modern felderítőeszköz, amely éjjel-nappal, szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt hazánk biztonságát szolgálja – fűzte hozzá.

Hirdetés
Korábban írtuk

Németh Szilárd kiemelte: a határkerítésen tapasztalható egyre növekvő nyomást a statisztikai adatok is jól alátámasztják, hiszen az év elejétől 3372 esetben összesen 15 009 embert fogtak el vagy tartóztattak fel a szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök. Ezek az adatok pedig már most meghaladják az elmúlt év azonos időszakában tapasztaltakat. Az elmúlt három hónapban naponta 68 ember jött át a határzáron, míg az elmúlt harminc napban már napi 71 – tette hozzá.

Az államtitkár szerint „a szervezetten ideérkező migránsok, és az őket biztató Soros által fenntartott NGO-k, valamint a baloldali politikusok közösen támadják Magyarországot”, a határzárnál fizikálisan, Brüsszelből pedig szintén minden elképzelhető módon: kettős mércét alkalmazva, valamint a kerítés felszámolását és a kötelező kvóta bevezetését erőltetve.