Már 228 ezer gyermeknek gyűlik Babakötvényben a megtakarítása, ez több mint 100 milliárd forintot jelent. 👨‍👩‍👧‍👦 Miért…

Posted by Varga Mihály on Friday, October 30, 2020
Hirdetés

Varga Mihály a videóban úgy fogalmazott: azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása.

Közölte: ez azt jelenti, hogy a magyar családok is úgy látják, megéri ebben a formában is gondoskodni a fiatalok életkezdéséről.

A pénzügyminiszter rámutatott: babakötvényt vásárolni azért érdemes, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díja, az inflációnál 3 százalékkal magasabb a kamata, a befizetett összeg mellé pedig állami támogatás is jár.

Így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára – tette hozzá.

Korábban írtuk

Varga Mihály hangsúlyozta: a járványhelyzet ellenére sem változtak a kormány családtámogatási céljai, épp ellenkezőleg, a költségvetés oldaláról is igyekeznek tovább növelni ezeket. Az otthonteremtési támogatások bővítése, a családok kedvezményes adózása és a közvetlen támogatások mellett a babakötvény is fontos része a családbarát politikának – emelte ki a pénzügyminiszter.