Ugyan a Jobbik ma már minden szempontból baloldali pártnak tekinthető, mégis szürreális volt azt látni, ahogy az N1TV-ben (amely a párt online televíziója) Pörzse Sándor és Havas Henrik a lehető legnagyobb egyetértésben gyalázta a magyarokat az utóbbi által vezetett műsor február 19-i adásában.

Hirdetés

Havas Henrik viselkedése természetesen nem akkora nagy meglepetés, az elmúlt évtizedekben már hozzászokhatunk a „tanár úr” keresztény- és magyarellenes megnyilvánulásaihoz, bunkó, nagyképű stílusához. Az ő esetében inkább az vet fel kérdéseket, hogy egy olyan csatornánál vezet műsort, amely néhány évvel ezelőtt még Adolf Hitlerről (!) készített születésnapi riportot.

Teljesen más azonban Pörzse Sándor helyzete. Az ismert újságíró az Echo TV-n gyártott erősen jobboldali hangvételű műsorokat, majd Magyar Gárda-alapító és jobbikos országgyűlési képviselő lett, valamint a Jobbikhoz kötődő radikális lap, a Barikád főszerkesztőjeként is dolgozott.

Pörzsének innen sikerült eljutnia oda,

hogy ma már Wass Albert könyveinek olvasását, vagy éppen a lovasíjászkodást olyan dolgoknak látja, amiket „azért kinő az ember”.

Korábban írtuk


Az újságíró Havas február 19-i műsorában azt is elmondta, sokáig azt hitte, hogy a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”.

„Ennyiszer becsapni egy népet, mint ahányszor a magyart becsapták, nem lehet, csak akkor, ha buta. Nem tudok mást mondani”

– hangoztatta.

Természetesen Havas Henrik sem állhatta meg, hogy ne rúgjon bele egyet a magyarságba.

„A magyar az buta”

– erősítette meg Pörzse szavait, majd azt fejtegette, hogy Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket „lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr”.

A teljes cikk itt olvasható és a beszélgetés ezen részlete videón is látható a vasarnap.hu-n.