Fotó: demokrata.hu
Hirdetés

Az új szervezet elnöke a lengyel Ordo Iuris nemzetközi jogi igazgatója, Karolina Pawlowska, egyik alelnöke pedig Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lesz. Az ünnepélyes bejelentésen jelen voltak a másik három alapító szervezet – az olasz Nazione Futura, a cseh Szövetség a Családért, és a szlovák Emberjogi és Családpolitikai Intézet – képviselői is.

Az együttműködési nyilatkozat aláírását megelőző sajtótájékoztatón Szánthó Miklós elmondta, az új szövetségnek gyakorlati jelentősége is lesz: konferenciák szervezésén, publikációk megjelentetésén és szakvéleménynek megalkotásán túl

országhatárokon átnyúló segítséget nyújtanak majd egymásnak, és valódi hálózatformálást végeznek a keresztény-konzervatív szervezeteken keresztül.

Szánthó Miklós kiemelte: jelenleg egy konzervatív reneszánsz időszakát éljük, amikor szükséges a keresztény erők egymás melletti kiállása és együttműködése nemzetközi szinten is. Elmondta: új ideológiai hidegháború tombol Európában, az „Isten, család, haza” eszméi pedig támadás alatt állnak, miközben a nyugati propaganda megtagadja azt a történelmet, amelyből a gazdagsága fakad, és „beleőrül az identitáspolitkába”. Hozzátette:

„Bécsen túl” jelenleg már nincs európai néppárti miniszterelnök, mert a jobbközép pártok „először mindent feladtak a hatalomért, majd elveszítették azt”.

Az egyelőre öt szervezet alkotta Szövetség a Közjóért várja olyan nyugat-európai szervezetek jelentkezését, akik merik vállalni a keresztény-konzervatív értékeket. Szánthó Miklós megemlítette, hogy már több jelentkező akadt, ezek kilétéről azonban egyelőre nem árult el részleteket.

Korábban írtuk

Fotó: demokrata.hu

Karolina Pawlowska, az újonnan alakult szervezet elnöke kifejtette: céljuk a valódi emberi jogok megvédése, ennek érdekében pedig határokon túl nyúló cselekvésre van szükség. Szerinte a balliberális európai propaganda rendkívül sikeres, elsősorban azért, mert

elhitették, hogy a civil közösség hangja egyenlő a balliberális hangokkal.

Valódi változást azonban csak akkor lehet elérni, ha a keresztény-konzervatív csoportok is aktivizálják magukat többek közt az emberi méltóság, a szólás- és vallásszabadság megvédése és a politikai korrektség nélküli, valódi tudományos eszmecsere érdekében. Kiemelte: a társadalom élő szervezet, nem pedig egy gép, amelyet fentről lehet irányítani, ezért is van olyan nagy szerepe az alulról építkező kezdeményezéseknek.

Eljött a mi időnk, hogy megváltoztassuk a világot – zárta beszédét Karolina Pawlowska, ezt követően pedig az öt szervezet képviselői ünnepélyes keretek között aláírták a Szövetség a Közjóért megalapításáról szóló dokumentumot.