Fotó: MTI (archív, illusztráció, szerk.)
Hirdetés

Az aláírás után Gyurcsány Ferenc azt mondta, mára világossá vált, hogy a hagyományos bal- és jobboldal helyett az erősebb, illetve gyengébb Európát akaró politikai erők küzdenek egymással.

A teljes magyar ellenzék azért harcol, mert meg akarja tartani Magyarországot Európában, és egyúttal erősebb Európát szeretne – fogalmazott. Az erősebb Európa erősebb Magyarországot is jelent, s a DK azt szeretné, ha Európán belül egy erős államszövetség jönne létre – közölte a politikus, aki újra megerősítette, hogy pártjuk támogatja az európai egyesült államok létrehozását.

Balázs Péter korábbi külügyminiszter és uniós biztos elmondta, hogy az ellenzéki pártokat keresték meg együttműködési ajánlatukkal. Korábban már megállapodást kötöttek a Jobbikkal és a Momentummal, miközben készülnek a megállapodásra az MSZP-Párbeszéd pártszövetséggel is – közölte.

Fontosnak nevezte, hogy az EP-választás után minden uniós pártcsaládban legyen „befolyásos, tisztességes, Európát építő magyar párt”.

Gyurcsány Ferencet kérdezték arról a Magyar Nemzet által megszerzett hangfelvételről, amelyiken a szocialisták elnöke, Tóth Bertalan elsősorban a DK-t okolja azért, hogy nem jött létre a közös ellenzéki EP-lista. A pártelnök azt válaszolta, nem az érdekli, hogy a Ferencváros és az Újpest mérkőzése előtt mi hangzik el az öltözőkben, hanem az, hogy a játékosok támogassák egymást, amikor a nemzeti csapatban játszanak. Rákérdeztek Tóth Bertalannak azon kijelentésére is, miszerint „megint az a belső indíttatása a Demokratikus Koalíció elnökének, hogy az MSZP-t kell legyőzni”. Gyurcsány Ferenc azt mondta, tiszteletben tartják a velük együttműködő pártok vezetőinek véleményét, és nem szállnak vitába azzal. Ha van mondanivalójuk, akkor azt személyesen közlik – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón részt vett a DK szóvivője, Rónai Sándor is, akit más témában kérdeztek arról, hogy Czeglédy Csaba is felkerült a DK EP-listájára. Rónai Sándor azt felelte, hogy Czeglédy Csabával szemben koncepciós eljárás zajlik. A DK-nak az a feladata, hogy megvédje azokat az embereket, akiket Orbán Viktor rendszere folyamatosan vegzál, ezért is került a szombathelyi baloldali politikus a listára, a szimbolikusnak számító utolsó helyre – mondta.