Az ukrán menekültek XIX. kerületi szálláshelyén tartott eseményen Roland Schilling elmondta: a Karitatív Tanács öt tagjával már aláírták a megállapodást, az Ökumenikus Segélyszervezettel pedig előkészületben van az egyezség.

Hirdetés

Több mint 13 millió ember, Ukrajna lakosságának egyharmada kényszerült arra, hogy a háború miatt elmeneküljön otthonából, közülük hétmillióan az országon belül, belső menekültként élnek, hatmillióan pedig az országhatárt átlépve, külföldön próbáltak menedéket találni – közölte.

Február 24. az orosz hadsereg támadása óta egymillió ember érkezett Magyarországra, egy részük továbbutazott Nyugat-Európába vagy visszatért Ukrajnába, de egy részük itt maradt – tette hozzá, megjegyezve, a második világháború óta az ukrajnai a legnagyobb humanitárius katasztrófa Európában.

Elmondta: 2,2 millió dollárral támogatják Ukrajnában a menekülteket, 1,85 millió dolláros keretösszeg áll rendelkezésre azoknak civil és egyházi szervezeteknek a támogatására, amelyek az Ukrajnával szomszédos országokban dolgoznak a menekültek ellátásán.

Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke közölte: a Baptista Szeretetszolgálat Ukrajnában és Magyarországon is segíti a háború elől menekülőket. Ukrajnába rendszeresen indulnak segélyszállítmányok, és gondoskodnak azokról is, akik Magyarországon akarnak ideiglenesen élni – mondta.

Február 24. óta a szervezet gyógyszert és élelmiszert szállító teherautói sok százszor tették meg az utat Beregszászra, Munkácsra, Irpinybe, Bucsába és Kijevbe – közölte. Tiszabecsen a baptisták több mint 25 ezer menekültet fogadtak, adtak nekik élelmiszert, szállást, gondoskodtak róluk, segítették továbbutazásukat – tette hozzá.

Szilágyi Béla elmondta, a szeretetszolgálat gondoskodik a családokról, amelyek Magyarországon szeretnének ideiglenesen élni: a UNHCR segítségével szállást és oktatást biztosítanak nekik, a sajtótájékoztató helyszínéül választott szálláshelyen például 40 menekült él.

Mindez nem volna lehetséges az emberek adománya, az önkéntesek munkája, a UNHCR és mások támogatása nélkül – jelentette ki.

Korábban írtuk